• 2019 12 06

Pusztai Liza bronzérmes az athéni kard vk-n!

Az újdonsült junior Európa-bajnok ezúttal a felnőttek között remekelt

A mindössze 17 éves Pusztai Lizával már a felnőtt mezőny tagjainak is számolni kell. Erre itt az újabb bizonyíték!

A felnőttek világranglistáján is egyre feljebb, már a tizedik helyig lopakodó Pusztai a 64 között előbb az orosz Obvincevát verte elképesztő magabiztossággal 15:7-re. A folytatásban a nagyon kellemetlen, egyre jobb eredményeket elérő kanadai Page következett, és egy szoros, 15:13-as győzelem. Utána viszont két sima sikerrel biztosította be pályafutása második, de gyaníthatóan messze nem utolsó Világkupa-érmét. (Az elsőt, egy ezüstöt, egyébként egy évvel korábban, éppen Athénban nyerte.) Előbb a spanyol Martin-Portugues(15:11), majd a kínai Qian (15:10) volt az áldozat. 

Az elődöntőben aztán a fegyvernem egyik legnagyobb egyénisége, az ukrán világranglista-vezető Olga Harlan következett, és az a meccs már nem jött össze, 9:15 lett a vége. Ennek ellenére a bronzérem újabb nagyszerű siker! 

Másik klasszisunk, Márton Anna a főtábla első asszójában éppen “mumusával”, az ukrán Komascsukkal került szembe, és 15:12-es vereséget szenvedett. Folytatás holnap a csapatversennyel.

Eredmények. Női kard egyéni Világkupa, Athén, 202 induló.

A legjobb 32 közé jutásért: Pusztai-Obvinceva (orosz) 15:7, Márton-Komascsuk (ukrán) 12:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Pusztai-Page (kanadai) 15:13.

Nyolcaddöntő: Pusztai-Martin-Portugues (spanyol) 15:11.

Negyeddöntő: Pusztai-Qian (kínai) 15:10.

Elődöntő: Pusztai-Harlan (ukrán) 9:15.

Végeredmény: 1. Szofija Pozdnyakova (orosz), 2. Olga Harlan (ukrán), 3. Pusztai Liza és Kim Jejeon (koreai), …33. Márton Anna, …81. Záhonyi Petra, …84. Mikulik Júlia, …91. Katona Renáta, …102. László Luca, …113. Bérczy Dorottya, …126. Nagy Valentina, …140. Kern Bianka, 141. Várhelyi Kata.