• 2019 12 06

Kairói tőr vk - Csapataink a mezőny második felében

A női csapat 10., a férfiak a 18. helyen zártak

A csapatversenyekkel fejeződött be Kairóban a női és férfi tőrözők Világkupa versenye

Harmadszor sem sikerült legyőzni ebben az esztendőben a németeket, holott ezúttal tartalékosan álltak fel, egyik legjobbjuk, Sauer hiányzott. Valamiért azonban nem megy ellenük a mieinknek, ezúttal a kairói Világkupa nyolcaddöntőjében maradtunk alul velük szemben 45:37-re. A második asszóban vették át a vezetés, és ekkor még sikerült fordítania a Kondricz Kata, Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Mohamed Aida összeállítású válogatottnak. Ám amikor az ötödik párban ismét a németeknél volt az előny, onnan már nem volt visszaút. Sajnos, egyik vívónk sem tudott pluszt hozni, márpedig úgy nem lehet nyerni. A folytatásban előbb Ukrajna ellen 45:24-re győzött, majd Kanada ellen 44:32-re kikapott a válogatott, amely ezzel a tizedik helyen végzett.

Dósa Dánielék ugyan nagy előnyt szereztek a brazilok elleni, a férfiak versenyében a 16 közé jutásért zajló meccs elején, ám a második körben éppen azok adták el a fórt, akik az elsőben megszerezték. A hajrában pedig nem sikerült fordítani, így a 18. helyet szerezte meg a Dósa Dániel, Frűhauf Benjámin, Mátyás Bálint, Mészáros Tamás összeállítású csapat.

Eredmények. Férfi és női tőr Világkupa, Kairó.

Férfi tőrcsapat, 21 induló.

A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Brazília 39:45 (Mátyás 0, Dósa -2, Frűhauf -4).

Végeredmény: 1. , 2. , 3. , …18. Magyarország (Dósa Dániel, Frűhauf Benjámin, Mátyás Bálint, Mészáros Tamás).

Női tőrcsapat, 14 induló.

Nyolcaddöntő: Magyarország-Németország 37:45 (Mohamed 0, Kondricz -4, Kreiss -4).

A 9-12. helyért: Magyarország-Ukrajna 45:24 (Kreiss +14, Kondricz +7, Mohamed 0).

A 9. helyért: Magyarország-Kanada 32:44 (Kondricz -3, Kreiss -3, Lupkovics -6).

Végeredmény: 1. , 2. , 3. , …10. Magyarország (Kondricz Kata, Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Mohamed Aida).