• 2024 03 29

Bronzérmes a férfi légpuska csapat!

Vasárnapra is maradt magyar érem

Hatalmas izgalmat hozott a férfi légpuska csapatversenye. A Péni István, Sidi Péter, Somogyi Péter hármas már 6-0-ra és 12-6-ra is vezetett Szerbia ellen, amely mindkétszer egyenlített.

Majd az utolsó sorozatban a mieink 30.7-et lőttek, míg a szerbek 30.8 kört, és így ők jutottak a döntőbe 14-12-re nyerve. A bronzmérkőzésen a magyar hármas fölényesen, 16-8-ra verte a fehérorosz együttest. 

Sidi Péter: - Győztesként távozunk, mivel a bronzmeccset meg kellett nyerni egy kemény csatában a fehéroroszok ellen. Ha minden csapategység azonos teljesítményt nyújtott volna, akkor az aranyért lettünk volna harcban. Végül is megismételtük a tavalyi harmadik helyet, ami pozitív és remélem, hogy jövőre tudunk előre lépni. 

Péni István: - Siker és csalódás is ez a harmadik hely. Egyrészt sikerült megismételni a tavalyi harmadik helyet, ami nagyszerű teljesítmény, ugyanakkor több volt ebben a csapatban. Az jó, hogy győztesként fejeztük be a versenyt, hiszen a bronzcsatában megvertük a fehéroroszokat. 

Somogyi Péter: - Egyrészt örülök az éremnek, másrészt szörnyű érzés annak tudatában lenni, hogy rajtam ment el az elődöntő, vagyis fényesebb éremért is harcolhattunk volna. Hetek óta küzdöttem már a technikával, a felszerelésemmel.

Női pisztolyban az egyéni verseny bronzérmese és ötödikje, Major Veronika, valamint Sike Renáta is ott volt a magyar csapatban, a vegyescsapatban hatodik Egri Viktóriával kiegészülve. Az elődöntőben a magyar trió mégsem tudta megszorítani a kiválóan teljesítő ukránokat. A rivális már 8-0-ra is vezetett, s végül 13-5-re győzött.
A harmadik helyért már lényegesen kiélezettebb csatát vívott a válogatott, ám lemaradt a dobogóról, miután 16-12-re kikapott az oroszoktól, így negyedik lett.
A puskás csapat a magyar küldöttség második felnőtt érmét nyerte az eszéki 10 méteres kontinensviadalon, melyen szombaton Major Veronika harmadik lett a női pisztolyosok egyéni versengésében.