• 2024 12 03

Győzött a Békéscsaba a CEV-kupa negyeddöntőjében

Minimális előny a visszavágóra

A kék mezes Békéscsaba egy újabb nagy ugrásra készült, hiszen a magyar bajnok még sohasem jutott be a CEV kupában a legjobb négy közé.

 A történelmi tettet a francia Saint-Raphaël elleni párharcban kell kivívni. Az első feladat az előny megszerzése volt a csütörtöki első meccsen. Minden jól is indult, hiszen a BRSE 25-23-ra megnyerte az első szettet és a szoros nyitó játszma ellenére nem tűnt úgy, hogy gond lehet a folytatásban, pedig az lett. A magyar bajnok elég simán hét ponttal vesztette el a második szettet, azonban ez kevésbé volt fájó, a harmadik felvonás elvesztése már annál inkább. Ekkor ugyanis szettlabdája is volt a házigazdáknak, kétszer is, de hiába, hiszen a franciák 26-24-re nyerték a játszmát és már 2-1-re vezettek. A folytatásban így a Békéscsaba már rohant az eredmény után, hiszen már a vereség elkerüléséért is extra kellett, de a negyedik felvonásban ez sikerült. Ekkor ismét több játszmalabdája is volt a hazai csapatnak, amiből egyet össze is hozott. Magyar röplabdacsapat európai kupanegyeddöntőben utoljára 1996-ban tudott meccset nyerni, akkor a Vasas ünnepelhetett a Ravenna ellen. És 20 évvel később ismét sikerült ez a bravúr egy magyar gárdának. A Békéscsaba biztosan nyerte az utolsó szettet és 3-2-es sikerével életben tartotta továbbjutási reményeit, igaz, hogy ez realizálódhasson, vagy győznie kell idegenben a magyar bajnoknak, vagy csak 3-2-re kikapnia és akkor jöhet az aranyjátszma.

negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Swietelsky-Békéscsabai RSE - Saint-Raphaël Var VB (francia) 3-2 (23, -18, -24, 24, 10)