• 2024 12 03

Tóth Martin bronzérmes a birkózó Magyar Nagydíjon

A harmadik helyért Kozák Istvánt győzte le

Nem sikerült túl fényesen a győri Magyar Nagydíj szombati versenynapjának délelőtti programja a magyar csapat számára.

Hét magyar birkózó közül a 72 kilogrammos Kozák István tudott csak mérkőzést nyerni, igaz, ő svéd és fehérorosz ellenfelével is elbánt. Az elődöntőben aztán kikapott attól a grúztól, aki Tóth Martint is elverte, így a két magyar versenyző együtt küzd meg a dobogó harmadik fokáért. A nap további magyarjai közül Andrási József háromszor, Fritsch Róbert, Fulai Bence, Kismóni Móric és Ubránkovics Norbert pedig egyszer-egyszer maradt alul.

Bravúros győzelmet aratott Tóth Martin a 72 kilósok magyar bronzmérkőzésén. 4-1-re verte azt a Kozák Istvánt, aki addig az egyedüli magyar volt a mezőnyben, aki ma nyerni tudott. Egészen az éremmeccsig. Martin gondolatai közvetlenül a rangadó után:
„Nagy skalpnak számít. Eddig sokszor birkóztam ellene, de rendre kikaptam tőle, úgy látszik, most értem fel hozzá. A grúz fiútól kikaptam, ugyanakkor annak meg örültem, hogy bement a döntőbe,  így én is folytathattam a szereplést. Boldog vagyok ezzel a dobogós helyezéssel, mert ez az első, a Magyar Nagydíjon szerzett élményem. A Pisti elleni meccsel kapcsolatban azt beszéltem meg az edzőmmel, Lévai Zoltánnal, hogy az elején ne nagyon „menjek”, vegyek vissza, intsenek meg, küldjenek le parterba, és mivel nagyon sokat javult a lenti munkám, tudtam, hogy ki fogom védekezni. Sikerült, aztán utána mindent beleadtam. Tényleg nagyon akartam, de még nem fogom fel egészen, mi is történt…”

Sike András szövetségi kapitányt nem érte meglepetés, nagyjából arra számított magyar szempontból az első napon, ami a szőnyegen történt:
„Ismerem a mezőnyt, ezért nem ért meglepetés. 63 és 97 kilóban eleve nem is indítottunk versenyzőt. Hétfőhöz egy hétre kezdődik az U23-as Európa-bajnokság, így ez a korosztály kihagyta a győri versenyt. A 72 kilósoktól jó teljesítményt vártam, és végül is ott szereztünk egy bronzérmet, meglepetésre Tóth Martin állhatott a dobogóra, bár én inkább Fritsch Robitól vártam ezt a helyezést. Ő egy kicsit elmaradt a várakozástól, a többiektől azt kaptuk, amit várhattunk. Ez a realitás… A holnap természetesen más lesz, már ami az esélyeinket illeti, 16 magyar lép szőnyegre. Elsősorban a 87 kilósoktól, Lőrincz Viktortól és Szilvássy Eriktől várok jó eredményt, emellett 77 kilóban és a nehézsúlyban is van esélyünk a dobogó közelébe jutni.”

A magyar versenyzők mérkőzései:

Selejtezők:
72 kg: Kozák István - Oskar Erlandsson (svéd) 3-1
- a kínait legyőző fehérorosz következik

72 kg: Tomohiro Inue (japán) - Fritsch Róbert 6-1
- a török Can legyőzte a japánt, ezzel Fritsch kiesett

Nyolcaddöntők:
82 kg: Burhan Akbudak (török) - Fulai Bence 9-0
- a törököt 3-1-re verte a grúz Bolkvadze, ezzel Fulai kiesett

82 kg: Jaroszlav Filcsakov (ukrán) - Ubránkovics Norbert 8-0
- az ukránt a dán Bisultanov múlta felül, így Ubránkovics búcsúzott

82 kg: Alex Kessidis (svéd) - Kismóni Móric 7-2
- a svédet az iráni múlta felül, így Kismóni kiesett

Negyeddöntők:
72 kg: Szacsino Davitaja (grúz) - Tóth Martin 7-0
- a grúz döntőbe került, így Tóth a bronzéremért küzdhet

72 kg: Kozák István - Anton Korabav (fehérorosz) 5-3

Elődöntő:
72 kg: Szacsino Davitaja (grúz) - Kozák István 9-0

Körmérkőzések:

55kg, csak öt induló:
1. forduló: Ilhom Bahromov (üzbég) - Andrási József 8-0
2. forduló: Reza Hedri (iráni) - Andrási József 12-8
3. forduló: Dzsavohir Mirahmedov (üzbég) - Andrási József 8-6
4. forduló: Andrási erőnyerő!
5. forduló: Abdelkarim Fergat (algír) - Andrási József 9-0

Bronzmérkőzés:
72 kg: Tóth Martin - Kozák István 4-1

A szombati versenynap végeredményei:

55 kg (5 induló)
1. Ilhom Bahromov (üzbég)
2. Reza Hedri (iráni)
3. Dzsavohir Mirahmedov (üzbég)
4. Abdelkarim Fergat (alígr)
5. ANDRÁSI JÓZSEF

63 kg (10 induló)
1. Ota Sinobu (japán)
2. Erbatu Tuo (kínai)
3. Szajilike Valihan (kínai) és Mejszam Dalhani (iráni)
5. Travis Rice (amerikai) és Stig-Andre Berge (norvég)

72 kg (14 induló)
1. Smagi Bolkvadze (grúz)
2. Szacsino Davitaja (grúz)
3. TÓTH MARTIN és Selcuk Can (török)
5. KOZÁK ISTVÁN és Michael Widmayer (német)
… 13. Fritsch Róbert

82 kg (17 induló)
1. Gela Bolkvadze (grúz)
2. Rajbek Bisultanov (dán)
3. Burhan Akbudak (török) és Jaroszlav Filcsakov (ukrán)
5. Dzsalgaszbaj Berdimuratov (üzbég) és Dzsamal Jeszmajeilihatunabad (iráni)
… 10. Kismóni Móric
… 14. Ubránkovics Norbert
… 15. Fulai Bence

97 kg (24 induló)
1. Tracy Hancock (amerikai)
2. Fatih Baskoy (török)
3. Abudureksziti Alimudzsijang (kínai) és Nikoloz Kahelasvili (olasz)
5. Haszan Arjanezsad (iráni) és Pontus Lund (svéd)