• 2024 04 18

Győrben harcolhatja ki a női válogatott az olimpiai szereplést

Rasmussennel vagy nélküle?

A sportág világszövetségének (IHF) pénteki tájékoztatása szerint a március 20. és 22. közötti három kvalifikációs viadalra Magyarországon, Spanyolországban és Montenegróban kerül sor. A Rába-parti városban a házigazda magyarok mellett Kína, Szerbia és az olimpiai címvédő Oroszország válogatottja lép majd pályára, és a kvartettből az első két helyezett szerez tokiói kvótát.

A magyar női kézilabda-válogatott mindenképpen szerencsésnek vallhatja magát. Hiszen azok után, hogy Tomoriék csak a 14. helyen végeztek a világbajnokságon, még így is megkapták a lehetőséget az olimpiai pótkvalifikációra, sőt mindezt hazai környezetben tehetik meg.

Azt persze ne feledjük el, hogy az olimpiai reményhez a tavalyi Európa-bajnokságon megszerzett hetedik hely segítette hozzá a mieinket. Az tehát biztos, hogy március 20. és 22. között Győrben lesz majd a torna és Oroszország, Szerbia és Kína ellen kell megküzdeni a két továbbjutó helyért, amelyre három jelölt van. Kínát kivehetjük az esélyesek közül, hiszen a vb 23. hely és az egyetlen győzelem nem predesztinálja erre a csapatukat. A másik két rivális viszont nagyon erős. A csoportunkból kiemelkedik Oroszország, amely világbajnoki bronzérmesként érkezik majd Győrbe, azzal az Ambros Martínnal, akinek ismerős a győri kispad, persze annak a másik oldala. Szerbia pedig vb hatodik helyével sokakat meglepett, és déli szomszédaink fiatal lendületes csapatuk van, néhány olyan játékossal, akinek az olimpiai szereplésre Tokió lehet az utolsó lehetőség.

Szóval nehéz ellenfelek és nagy kérdések. Egyelőre ugyanis nem tudni, hogy Kim Rasmussen felfüggesztése eltiltás lesz-e. Ha igen, ki helyettesíti a kipadon a sorsdöntő tornán, a magyar szövetségi kapitányt? Lesz-e olyan játékos, aki a vb-hez képest majd erősítést jelenthet jövő tavasszal?

Zsiga Gyula a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai igazgatója a DigiSportnak pénteken úgy nyilatkozott, hogyha bármelyik magyar szakembert megkérdezték volna, akkor egy játékos kivételével ugyanezt a csapatot viszi magával Japánba. És egy másik szaktekintély Csík János viszont úgy nyilatkozott, hogy magyar kapitány kell a magyar válogatottnak. Az Kim Rasmussen mellett szól, hogyha kis szerencsével, de a nemzeti csapatnak még megvan az esélye, hogy kijusson az olimpiára. Ne feledjük az elmúlt két ötkarikás játékokon nem volt ott a magyar csapat, úgy hogy még a pótselejtezőn sem indulhatott.

Januárban nyilván már okosabb lesz mindenki, hogy Rasmussennel vagy nélküle kell megvívni a tornán a meccseket. Onnantól pedig lehet tovább gondolkodni. Van miről.

Az olimpiai selejtezőtornák beosztása: 

1. csoport: Spanyolország (rendező), Svédország, Szenegál, Argentína
2. csoport: Magyarország (rendező), Oroszország, Szerbia, Kína
3. csoport: Montenegró (rendező), Norvégia, Románia, Koreai NDK
Angola, Brazília, a Koreai Köztársaság, Franciaország, Hollandia és Japán már olimpiai résztvevő.