• 2024 04 16

Tizenkilenc pontos előnyről vesztett a Sopron Lyonban

Két tökéletesen ellentétes félidőt hozott az Euroliga-csata

A női kosárlabda Euroliga negyedik fordulójában a Sopron Basket Lyonba látogatott... A vendégek két győzelem mellett egy vereséggel álltak a tabellán három forduló után, a hazaiak épp fordítva.

Női kosárlabda Euroliga, B csoport, 4. forduló:
Lyon (francia)- Sopron Basket 62-59 (7-16, 8-15, 18-12, 29-16)

A magyar csapat legjobb dobói: Crvendakic 18, Brooks 13, Határ 11

Szinte hibátlanul indult a magyar bajnok franciaországi fellépése. Ugyan sok pontatlaság volt mindkét csapat játékában, de hamar vezetést majd jelentős előnyt szereztek a vendégek. Idegenben nehéz annál ideálisabb félideji állást elképzelni, ahol a hazaiak neve mellett mindössze tizenöt pont áll. Ennek ellenére a plusz 16 sem volt elég. Közhely, hogy más csapat jött ki a hazaiak oldán a második félidőre az elsőben látotthoz képest, de a tény, hogy a Lyon háromszor annyi pontot dobott, a második húsz percben, mint az elsőben, önmagáért beszél. A Sopron támadásban alapvetően nem nyújtott sokkal kevesebbet a szünet után, de a védekezése meg sem közelítette az osszecsapás eleji képét. A francia alakulat pontról pontra közeledett riválisához, és érezhető volt, hogy amennyiben utóléri ellenfelét, annak nehéz lesz megállítania. Nem is sikerült. A magyar bajnok két győzelem után második vereségét szenvedte el a sorozatban, és harmadik a tabellán. A következő fordulóban, három hét múlva, a sereghajtó, lengyel Gdynia látogat Sopronba.