• 2019 11 15

A világbajnoki felkészülés jegyében - a női jégkorong válogatott

Jégkorong válogatottaink Európa-szerte felkészülési tornákon szerepelnek a héten

A felnőtt női és férfi válogatott Felvidéken illetve Lengyelországban, U20-as fiaink Franciaországban lépnek jégre. Az U18-as korosztály nemzeti együttesei egyaránt Olaszországba utaznak.

Beharangozónkat cikksorozatunkat kezdjük a hölgyekkel, hiszen "legszebb" csapatunk szerdán már Kína ellen megkezdi szereplését a felvidéki Nagymihályban megrendezésre kerülő felkészülési tornán. A mieink eddigi pályafutásuk legnagyobb megmérettetésükre készülnek ezzel a tornával is, hiszen az emlékezetes tavaszi káposztásmegyeri világbajnokság eufórikus befejezése és a feljutás, az elitkategória világbajnokságára repítette a CSAPATot. Igen, csupa nagybetűvel. Ahogy Rónai Alexandra fogalmazta meg: „Ha csapatként dolgozunk, akkor mindegy, ki az ellenfél, mindenre képesek vagyunk.” A program szerint két csoportban zajlanak majd a mérkőzések a Hat Nemzet Torna négy napján. Magyarország először a 2022-es pekingi téli olimpiára készülő és így egyre erősebb Kína, majd a mieinkkel együtt A csoportba jutó Dánia ellen bizonyíthat, aztán a zárónapon a házigazda szlovák, az elitből kieső francia, és a hasonló játékerőt képviselő norvég csapat valamelyike áll majd a mieinkkel szemben a helyosztón. A magyar csapat több hiányzót nélkülözve (Kiss-Simon Franciska, Tóth Enikő, Ungár Rebeka, Németh Bernadett), ám a kanadai Stacey Steel személyében újoncot avatva vág neki a küzdelmeknek, ahol Marton Tibor edző szavai szerint "a legfőbb cél, hogy többek legyünk, amikor hazajövünk szombaton."   

A válogatott programja:

November 6., szerda, 16.00 Magyarország-Kína
November 8., péntek, 19.00 Magyarország-Dánia
November 9., szombat 12.00/15.30/19.00 helyosztó

A válogatott kerete:

Kapusok: Nehring Stefka (KMH Budapest), Németh Anikó (MAC Budapest), Hodos Piroska (KSI)

Hátvédek: Grkovic Jelena (KMH Budapest), Kreisz Emma (MAC Budapest), Mayer Fruzsina (Vasas SC), Pártos Réka (Karlskrona HK (SWE)), Rónai Alexandra (MAC Budapest), Steele Sarah (KMH Budapest), Szamosfalvi Petra (KMH Budapest)

Csatárok: Dabasi Réka (KMH Budapest), Gasparics Fanni (MAC Marylin), Huszák Alexandra (KMH Budapest), Jókai Szilágyi Kinga (KMH Budapest), Jókai Szilágyi Zsófia (Lulea HF (SWE)), Kiss Andrea (MAC Budapest), Nooren Averi (KMH Budapest), Pintér Hanna (MAC Budapest), Scott Stacey (MAC Budapest), Seregély Mira (MAC Budapest), Somogyi Vivien (KMH Budapest), Szick Dorka (KMH Budapest) 

A stáb

Pat Cortina szövetségi kapitány, Mika Väärälä edző, Marton Tibor edző, Budai Krisztián kapusedző, Kis András videóedző, Dr. Benczenleitner Ottó erőnléti edző, Dénes Veronika rehabilitációs edző, Jasó Judit csapatvezető, Szabó Dávid felszerelés menedzser, Mondl Viktória sportmasszőr, Széplaki Attila orvos, Kaposi Dávid média