• 2024 04 19

Ha Magyarország kijut az Eb-re, akkor a német, francia, portugál trióval játszik

EURO-2020 - A világ- és az Európa-bajnok is kétszer Budapesten játszik

A világbajnok francia és a címvédő portugál válogatott is a részben budapesti rendezésű csoportba került szombaton a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokság bukaresti sorsolásán, azaz mindkettő a Puskás Arénában játssza két mérkőzését.

Mivel Budapest rendezői párja München, így ebben a négyesben szerepel még Németország, amely mindhárom találkozóját hazai pályán játszhatja.
Amennyiben a magyar válogatott a márciusi pótselejtezőn kijut a kontinensviadalra, akkor ezzel a három csapattal kerül egy kvartettbe, a világbajnokkal és az Európa-bajnokkal ráadásul hazai pályán küzdhetne meg.
A sorsoláson az is kiderült, hogy Rómában olasz-török nyitómeccsel veszi kezdetét június 12-én a rendhagyó Eb, amelyet 12 ország egy-egy városában rendeznek. Budapesten három csoportmeccs mellett egy nyolcaddöntőt rendeznek.

Az Európa-bajnokság csoportbeosztása: 

A csoport: Olaszország, Svájc, Törökország, Wales
B csoport: Belgium, Oroszország, Dánia, Finnország
C csoport: Ukrajna, Hollandia, Ausztria (D divízió: Grúzia-Fehéroroszország és a Macedónia-Koszovó győztese)
D csoport: Anglia, Horvátország, Csehország (Skócia-Izrael vagy Norvégia-Szerbia győztese)
E csoport: Spanyolország, Lengyelország, Svédország, (Bosznia-Észak-írország vagy Szlovákia-Írország győztese)
F csoport: Németország, Franciaország, Portugália (Izland-Románia vagy a Bulgária-Magyarország győztese, ha az nem Románia. Ha a románok nyerik a playoffot, akkor a D divízió győztese játszik itt.)