• 2024 04 19

Coe választ vár, Karácsony feltételeket szabott

Néhány héten belül születhet döntés a budapesti atlétikai vb ügyében

Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke levélben fordult a budapesti rendezésről készült nemzetközi szerződést aláíró magyar felekhez, azaz a magyar szövetséghez (MASZ) és a magyar kormányhoz, amiben jelezte, november végéig választ vár a 2023-as világbajnoksággal kapcsolatban. Hétfő délután Budapest főpolgármestere sajtótájékoztatót tartott szintén ugyanebben az ügyben.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke a MASZ holnapján közzétett levelében egyetért azzal, hogy Budapest demokratikusan megválasztott új vezetése kialakítsa álláspontját a vb rendezéséről, ugyanakkor hangsúlyozta, a kérdés nem tűr halasztást, a nemzetközi szövetségnek sürgősen tudnia kell, hogy az új főpolgármester és városvezetés támogatja-e a világbajnokságot.
"Ha bármilyen okból kifolyólag nem épül fel a központ - ami komoly következménnyel jár a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság megrendezésére -, haladéktalanul új házigazdát kell találnunk az eseménynek" - idézi Sebastian Coe-t a MASZ honlapja. A sportvezető azt is megjegyezte, hogy Magyarország már így is késedelemben van az atlétikai központ fejlesztésének megkezdésével.

Karácsony Gergely hétfőn ugyanebben az ügyben tartott sajtótájékoztatót, ahol kifejtette, hogy öt feltételhez köti, hogy Budapest hozzájárulását adja a 2023-as atlétikai világbajnoksághoz szükséges stadion megépítéséhez.

    A főpolgármester feltételei között szerepel, hogy az Egészséges Budapest Program meglévő forrásaihoz a kormány adjon még 50 milliárd forintot további képalkotó berendezések beszerzéséhez; a második szempont, hogy növeljék a zöldfelületeket, induljon meg a csepeli Nagyerdő-projekt, és a csepeli területen ne valósuljanak meg élsportberuházások; azt is feltételül szabta, hogy olyan beruházást szeretnének látni a Duna-parton, amely nemcsak az élsportot, illetve egyszeri alkalmat szolgál, hanem tömegsport- és kulturális rendezvényekre is alkalmas; feltétel az is, hogy a beruházással kapcsolatos minden szerződés legyen nyilvános; továbbá a kormány tartsa fenn elkötelezettségét a fővárosi közlekedési beruházások ügyében.
    Ezekről a feltételekről a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén egy előterjesztés formájában fog szavazni - közölte a főpéolgármester. 
    Mint mondta, a magyar állam már túl sok pénzt költött sportcélú beruházásokra, és szeretné betartani választóinak tett ígéretét. Kitért arra, hogy az utóbbi időben nagyon sokan véleményt nyilvánítottak az atlétikai vb rendezéséről, "de nekünk azon budapestiek hangját is hallani kell, akik problémái kevésbé kerülnek be a híradásokba".
    "Olyan partnerséget ajánlunk most a kormánynak ebben az ügyben is,  amely lehetővé teszi, hogy ebben a vitában minden szereplő győztes legyen" - fogalmazott a főpolgármester.
    Karácsony Gergely jelezte, még telefonon beszélni fog a Nemzeti Atlétikai Szövetség elnökével, és néhány hét türelmet fog kérni Sebastian Coe-tól.
    A főpolgármester közölte, a feltételeket elküldik a Miniszterelnökséget vezető miniszternek is, és azt kérik a kormánytól, ezek végrehajtásáról szülessen kormányhatározat.