• 2024 04 19

Győzött a Fradi a Nottingham ellen

Végig vezetett a magyar csapat

A favorit Nottingham Panthers ellen folytatta szereplését a Ferencváros a dániai Kontinentális Kupa-forduló második mérkőzésén

Mint írtuk korábban, ugyan 3-1-es (a harmadik üres kapus gól volt) vereséget szenvedett a Fradi a házigazda SonderjyskE ellen tegnap az elő mérkőzésen, végig remekül játszott és közel állt a sikerhez. Ma már nem csak közel. Azt a zöld-fehérek mindhárom ellenfeléről tudtuk, hogy a Bajnokok Ligájában pallérozódnak, ám közűlük is talán a brit csapat kerete a legerősebb. Ennek ellenére a jégen ez nem látszott, sőt, a ferencvárosiak végig vezetve, végül magabiztos győzelmet arattak. 

Jól kezdődött a találkozó, mert, ugyan elképesztő elánnal vetették magukat a mérkőzésbe a britek, a mieink szereztek vezetést az ötödik perc végén. Tóth Gergely távoli bombájába Nagy Gergő ért bele a kapu előtt, így az védhetetlen volt Whistle számára. Nem tartott sokáig azonban a magyar vezetés. A harmad felénél egy Hansen-Perlini együttműködés hozta meg az egyenlítést a Nottinghamnek. A folytatásban kezdeményezőbb lett a Fradi, amit Nagy gergő kapuvasa is jelzett, és ezzel még nem volt vége. A középső játékrész második felében kétszer is mattolta ellenfelét a zöld-fehér csapat. Először Farkas Simon, majd nem sokkal később Nagy Gergő is szemfüles volt egy kipattanó után és máris 3-1 a Fradinak!! Elképesztő, hogy ez áll az eredményjelzőn két harmad után. A záróharmadban mindenki brit rohamokra számított, de azok nem érkeztek olyan erővel, mint gondoltuk. Sőt a mieink irányították a mérkőzést és néhány villámgyors ellentámadás végén újabb gólokat szerezhettek volna. A brit rohamok aztán két perccel a vége előtt góllá értek, Samuel Herr talált be közelről. Az utolsó másfél perc brit időkéréssel és kapuslehozatallal kezdődött, ám a hat az öt elleni játékot a Fradi oldotta meg jól, remek védekezésének köszönhetően megtartotta vezetését a magyar bajnok.

Holnap a francia Amiens ellen vívhatja ki a Fradi a négyes döntőbe jutást. A mérkőzést a következő linken követhetikm élőben:

FTC - Amiens 2019.11.17. 15:00: https://hunsport.com/stream/2019/11/16/kontinentalis-kupa-ferencvaros-amiens-el-sream

Férfi jégkorong, IIHF Kontinentális Kupa, 3. forduló, E csoport, 2. mérkőzés
Nottingham Panthers – FTC-Telekom 2-3 (1-1, 0-2, 1-0)

Gólszerzők: Perlini (08:55, Hansen), Herr (57:40, Matheson, Desantis), ill. Nagy Gergő (05:12, Rantanen, Tóth G.), Farkas (32:39, Roczanov, Sarcia), Nagy Gergő (33:42, Pavuk, Tóth A.)   

Nottingham Panthers: Whistle (Carr) – Matheson, Desantis, Herr, Perlini, Hansen – Connelly, Fick, Bulmer, Talbot, Quist – Lepine, Tetlow, Betteridge, Malmquist, Rheault – Lachowicz, Kelsall. Vezetőedző: Tim Wallace.

FTC-Telekom: Arany (Nagy K.) – Rantanen, Tóth Gergely, Pavuk, Nagy G., Tóth A. – Kärmeniemi, Pulli, Kulmala, Switzer, Fitzgerald – Hegyi, Sarcia, Tóth Ri., Farkas, Roczanov – Tóth Re., Boros, Tóth Gergő, Jászai, Pozsár. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.

Kapura lövések: 41:24 (13:6, 14:12, 14:6)

Kiállitá percek: 12:6 (0:2, 12:2, 0:2)