• 2024 04 19

A Sopron második meccsét is megnyerte az Euroligában

Majdnem elherdálta nehezen megszerzett előnyét a magyar bajnok

A Sopron Basket első hazai mérkőzését játszotta a női kosárlabda Euroliga csoportkörében, az ellenfél az örök rivális, török Fenerbahce volt.

Kosárlabda női Euroliga, 2. forduló, B csoport:
Sopron Basket-Fenerbahce (török) 62-60 (11-11, 13-14, 22-12, 16-23)

A Montpellier ellen idegenben elért siker az első fordulóban, megadta az alaphangot a magyar bajnoknak a nemzetközi kupaszereplés idei sorozatához. A Fenerbahce ellen mindig parázs mérkőzést játszik a Sopron, nem volt ez most sem másképp. A nem túl magas szinvonalú mérkőzésen az első félidőben fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a harmadik negyed végére Fegyverneky vezérletével kilencpontos előnyt harcolt ki a magyar csapat. Mindkét csapat gyengén dobott mezőnyből ezért nem lehetett állandó az előny, a sok hiba miatt pulzált a mérkőzés. A törökök nagy hajrába kezdtek a záró játékrészben és megközelítették a vendéglátót, de a Sopron, ha minimális mértékűt is, de meg tudiott tartani valamennyit az előnyéből, így második mérkőzését is megnyerte az idei Euroliga sorozatban.