• 2024 03 29

Vignjevic legyőzné a Fradit, és ezüstérmes lenne az Újpesttel

Merész tervek Újpesten

A Feyenoordot és az 1860 Münchent is megjárt támadóval erősödött az Újpest, pedig még meg sem kezdődött az átigazolási időszak. Hogy ez miként lehetséges? Felgyógyult pályafutása harmadik keresztszalag-szakadásából Simon Krisztián, így már vele is számolhatnak a Megyeri úton. Nebojsa Vignjevic vezetőedző a DIGI Sport híradójának azt mondta: a 27 éves Simon visszatérése „nagyon nagy erősítés” az Újpest számára.

"Nevezhetem tényleg teljes újjászületésnek, ami velem történik, hiszen pont újévkor kezdtem el a felkészülést. De mostantól csak a jövőre koncentrálok, úgy érzem, hogy tiszta lappal indulok, és remélem, a pályán meg tudom mutatni, hogy jól sikerült visszatérnem a sérülésből, semmi nem kopott meg a régi tudásomból” – nyilatkozta Simon Krisztián a Sport24-nek.

Nebojsa Vignjevic vezetőedző úgy tekint Simon visszatérére, mintha új játékost szerződtetett volna az Újpest. "Pár futballistát tesztelünk, de nem tervezünk komoly változtatást a keretben, a jó hír, hogy Simon Krisztián szinte teljesen bevetésre kész, már csak a meccshiányán kell javítani. Amit az első két napon láttam tőle, az alapján azt mondom, tényleg nagyon nagy erősítés számunkra a visszatérése" – nyilatkozta Nebojsa Vignjevic, aki 2013 óta irányítja az Újpestet, így ő a leghosszabb ideje hivatalban lévő NB I-es edző.

Szükséges is lesz Simon Krisztiánra az Újpestnek, amely címvédő létére a másodosztályú Kaposvár ellen kiesett a Magyar Kupából, igaz, utána rögtön legyőzte az Európa Liga-csoportkörös Vidit a bajnokságban.
"A Vidi ellen mutattuk az igazi arcunkat. Előtte volt pár olyan meccsünk, amikor jól játszottunk, de nem szereztünk pontokat, ezt nagyon sajnálom, de a Vidi elleni Újpest az, amelyet mindenki látni szeretne. A kupavereség után senki nem volt boldog, az irányításom óta ez az első alkalom, hogy még a szezon első felében kiestünk. A szurkolóink és mi is mérgesek voltunk, de reméljük, tavasszal sok jó meccsünk lesz, remek hangulattal a stadionunkban" – bizakodik Vignjevic.

A debreceni szezonnyitón, majd rögtön utána, a Fradi elleni csúcsderbin el is dőlhet, hogy az ötödik helyről melyik irányba mozdulnak el a lilák. "Megpróbáljuk elérni a második helyet, az első már túl távol van, miközben tudjuk, hogy a Vidi élre szeretne állni. A Debrecent és a Ferencvárost is megverhetjük, és ez nagyon fontos is, hiszen ez a két mérkőzés jelentheti számunkra az utat Európába" – mondja az edző, de hasonlóan vélekedik Simon Krisztián is. "Én maximalista vagyok, azt gondolom, el sem indult volna a felkészülés, ha nem akarnám megnyerni ezeket a mérkőzéseket, úgyhogy mind a kettőt be szeretnénk húzni. Nyilván az ellenfél is így lesz ezzel, de mi úgy fogunk kimenni a pályára, hogy nyerni szeretnénk.”

Az Újpest január 12-25. között a törökországi Belekben edzőtáborozik majd, ahol többek között lemérheti tudását a Gyurcsó Ádámot alkalmazó Hajduk Split ellen is. Az éllovas Fradi 11, míg a második Vidi hat ponttal áll jobban az NB I-es tabellán, mint az ötödik Újpest.