Izgalmas évnek ígérkezik a magyar parasport szempontjából 2019, ugyanis több hazai rendezésű világverseny mellett idén lehet a legtöbb kvótát gyűjteni a 2020-as tokiói paralimpiára.
Ahogy Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke az MTI-nek elmondta, az itthoni viadalok "ékköve" a nyári férfi és női ülőröplabda Európa-bajnokság lesz, amelyre júliusban kerül sor Budapesten.
"Két szempontból is nagyon fontos ez a verseny, egyrészt sportdiplomáciailag, hiszen ez már a parasport versenyek élvonalába tartozik, sem megszerezni a rendezési jogot, sem megrendezni a versenyt nem egyszerű. Másrészt ez egy olyan szakág, amelynek a fejlesztésében nagyon elkötelezettek vagyunk, és úgy érzem, belátható időn belül fel tudunk zárkózni a világ élvonalához."
Az ülőröplabda kontinensviadal mellett Szegeden integrált kajak-kenu világbajnokságra is sor kerül 2019-ben, a parasportolók az épek versenyeivel párhuzamosan küzdenek majd a vb-érmekért.
"A kajak-kenu is fejlődő sportág a paralimpiai mozgalmon belül, Rióban, a bemutatkozás alkalmával csak a kajak volt a programban, de Tokióban már lesz kenu is, és remélem, hogy ebben a szakágban is tudunk majd fogni egy kvótát." - mondta Szabó László.
Az idei esztendő kiemelten fontos lesz a tokiói kvalifikáció szempontjából, és hogy jó legyen az indulás, az MPB elnöke bejelentette: már meg is van az első kvóta a 2020-as játékokra.
"Országúti kerékpárban szereztük az első indulási jogot, ez nem személyt, hanem országot illet, tehát majd a paralimpia előtti hónapokban születik döntés arról, hogy ki kapja meg. Ez egyben azt is jelenti, hogy az elsődleges célunk eléréséhez már "csak" 52 kvótát kell szereznünk" - folytatta Szabó László, aki megerősítette a korábban elmondottakat, melyek szerint minden idők legnépesebb csapatával minden idők legjobb eredményét szeretnék elérni 2020-ban.
"Az idei év meghatározó lesz, 2019-ben kel el a kvóták 60-70 százaléka, és kiderül az is, hogy kik lesznek azok a sportolóink, akik a legnagyobb éremszerzési eséllyel készülhetnek majd a paralimpiára." - mondta az elnök. Szerinte Magyarországnak úszásban és kerekesszékes vívásban lesz a legnagyobb csapata a japán fővárosban, és bízik abban, hogy asztaliteniszben, atlétikában és kajak-kenuban is népes lesz a küldöttség. Elárulta, hogy titkon reménykedik egy ülőröplabda-csapat kvalifikációban is.
"Emellett biztos, hogy a kerékpár mellett lesz erőemelőnk, sportlövőnk, triatlonosunk és bocsásunk is a versenyeken. A 2018-as év szép reményekre ad okot, volt nagyon sok Európa-bajnokunk, helyezettünk és világbajnoki, valamint világkupa-helyezettünk is, de nem dőlünk hátra. Az idei évet nagyon meg kell nyomnunk, hogy aztán jövőre rátehessünk még egy lapáttal." - jelentette ki a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke.
Szabó László azt mondta: a felkészülés, versenyeztetés feltételei döntően adottak, de 2019-re hiányzik még 250 millió forint plusz támogatás, amely nemcsak a paralimpiához, hanem a Speciális Olimpiai Játékokhoz, a Hallássérültek Világjátékához és a Szervátültetettek Világjátékához szükséges - erről már folynak a tárgyalások.
Tavaly először rendezték meg a Magyar Parasport Napját, s idén február 22-ére is készül már az MPB. A szervezet vezetője elárulta, hogy ezúttal az Ázsiai Paralimpiai Bizottság elnöke és főtitkára lesznek az eseménysorozat díszvendégei, s a tavalyi évhez hasonlóan idén sem maradnak el az iskolai programok.
"Ismét meghirdetjük a magyar köznevelési intézményekben, hogy a diákok próbálják ki a fogyatékkal élők sportágait, az osztályfőnöki órákon filmvetítést javaslunk, most a lábszára elvesztése után olimpiai bajnokká vált vízilabdázóról, Halassy Olivérről készített dokumentumfilm lesz a műsoron, ezen kívül pedig a parasportolókkal való beszélgetéseken, különböző színes programokon keresztül ismerhetik meg a gyerekek a parasport világát." - ismertette Szabó László. Hozzátette: a Magyar Parasport Napján megkoszorúzzák a Magyar Paralimpiai Bajnokok Falát és díjakat is adnak majd át azoknak, akik sokat tesznek itthon a parasportért.