• 2024 04 20

Győri győzelem a bajnoki rangadón a női NB I-ben

Női kézilabda NB I - A Győr hat góllal legyőzte a Ferencvárost

A címvédő Győri Audi ETO KC házigazdaként 39-33-ra legyőzte a Ferencváros csapatát a női kézilabda NB I szerda esti rangadóján.

 

    A vendégek a montenegrói Bobana Klikovac és Djurdjina Malovic, illetve a holland Danick Snelder játékára nem számíthattak, a hazaiaktól pedig a norvég Nora Mörk és Tomori Zsuzsanna hiányzott. Előbbi súlyos térdsérülés után gyógyul, utóbbi éppen ezen a mérkőzésen tért volna vissza márciusi térdműtétjét követően, de influenzás megbetegedés miatt nem léphetett pályára.
    A győriek közül a brazil Eduarda Amorim bokasérülés miatt már a második percben kivált, de csapattársai gyorsan reagáltak, rendezték a védekezést - aminek ő az egyik kulcsembere -, és a tizedik percben már 6-3-ra vezettek. Ezt követően viszont hat percig nem találtak be, amit az FTC kihasznált és egyenlített, ám a holland Nycke Groot vezérletével 5-0-s sorozattal válaszolt a Bajnokok Ligája címvédője (11-6).
    A győriek jobban védekeztek, és rendkívül gyors ellentámadásaikra sem talált ellenszert a Ferencváros, amely a szünetben már hétgólos hátrányban volt (18-11). Az első félidőben lövéshatékonyságban is egyértelmű fölényben volt az ETO, de a kapusteljesítményekben még nagyobb volt a különbség (48, illetve 18 százalék).
    A második félidő elején Danyi Gábor, a hazaiak vezetőedzője időt kért, mert az FTC egy 4-0-s szériával felzárkózott. A Győr védekezésben kiemelt figyelmet fordított Háfra Noémi és Kovacsics Anikó semlegesítésére, így a fővárosiak elsősorban a tapasztaltabb szélsőikben bízhattak. Felváltva születtek a gólok, ebben az időszakban nem sokat törődtek a védekezéssel a csapatok, majd kilenc perccel a vége előtt egy percet kettős emberelőnyben tölthetett a Ferencváros, de nem tudta kihasználni, mert a norvég Stine Oftedal így is betalált.
    A hajrában tovább nőtt a különbség a két csapat között, így az ETO fontos lépést tett bajnoki címe megvédése felé, az NB I-ben ugyanis nem rendeznek rájátszást, a csapatok között pontegyenlőség esetén az egymás elleni mérkőzéseik gólkülönbsége rangsorol.
    A két csapat február 2-án és március 2-án a Bajnokok Ligája középdöntőjében, április 27-én pedig a bajnokságban ismét megmérkőzik egymással, és valószínűleg tavasszal a Magyar Kupa végjátékában is találkoznak majd.

 Győri Audi ETO KC - FTC-Rail Cargo Hungaria 39-33 (18-11)

a legeredményesebb játékosok: Görbicz 9, Pintea 8, Groot, Oftedal 7-7, illetve Lukács 6, Pena 5, Schatzl, Márton G., Háfra, Kovacsics 4-4

    korábban:
Siófok KC - Eu-Fire Mosonmagyaróvár 32-16 (12-11)

    A tabella:
 1. Győri Audi ETO KC               10 10   -   -  382-267  20 pont
 2. FTC-Rail Cargo Hungaria       10  9   -   1  340-239  18
 3. Siófok KC                            11  7   1   3  319-251  15
 4. Érd HC                                10  7   1   2  303-286  15
 5. GVM Europe-Vác                  10  7   -   3  290-266  14
 6. Alba Fehérvár KC                 10  5   1   4  274-268  11
 7. Debreceni VSC-Schaeffler     10  5   1   4  278-276  11
 8. Kisvárda Master Good SE      9  4   2   3  229-218  10
 9. Dunaújvárosi Kohász KA       9  4   -   5  236-237   8
10. MTK Budapest                     11  2   2   7  279-310   6
11. Mosonmagyaróvári KC SE    10  2   -   8  209-277   4
12. Moyra-Budaörs                   10  1   1   8  263-329   3
13. Békéscsabai ENKSE             10  1   1   8  256-341   3
14. Eszterházy SC                     10  1   -   9  215-308   2