A februári világbajnokságra készülő magyar alpesi síző Kékesi Márton hétfőn bukott a zágrági FIS-versenyen és elszakadt az elülső keresztszalagja, valamint a meniszkusza is kissé megsérült.
A Magyar Sí Szövetség honlapjának nyilatkozott a baleset után:
"A kanyarban kilőtt a sím, vagyis a léc rugalmasságából adódóan előre dobott, és a súlypontom nagyon előre került. Ezáltal túlnyújtottam a térdem, és így érkeztem a talajra. Ez nagyon fájdalmas volt, ebben szakadhatott el a keresztszalagom. Utána elestem, amiben a meniszkusz sérülhetett. Nem tudtam lábra állni, 8-10 percig nagyon fájt"
Kékesi jelenleg egy grazi kórházban tartózkodik, ahol hat hét múlva egy kontroll vizsgálat után döntenek arról, mikor operálják meg. Ezt követően hosszú rehabilitációs időszakasz következik.