• 2024 03 29

Óriási magyar siker a Formula 3-ban

Keszthelyi Vivien bemutatkozott a Formula-3-ban

Bemutatkozott a Formula 3-ban Keszthelyi Vivien, aki a mezőny egyetlen női tagjaként a burirami hétvége mindhárom versenyét sikeresen teljesítette.

Keszthelyi Vivien háromszoros túraautó-bajnokként, de formaautós tapasztalatok nélkül érkezett Thaiföldre, ahol a Nemzetközi Autósport Szövetség (FIA) által hitelesített F3 Asian Championship Winter Series első versenyét megelőzően mindössze két nap állt rendelkezésére az új autó megismerésére és a tesztelésre. 

A két tesztnapot követően pénteken már egy szabadedzés, két időmérő és egy verseny szerepelt a sűrű naptárban, melyet szombaton két újabb futam követett. Keszthelyi Vivien karrierje első Formula-3-as versenyén a 8., a másodikon a 11., míg a harmadikon a 9. helyen végzett, amivel nem csak az első lépést tette meg a formula kategóriában, de egyúttal megszerezte első pontjait is a bajnokságban.