• 2024 04 20

Pénteken rajtol a férfi kézilabda-világbajnokság Dániában

Veterán és ifjonc is a magyar keretben

a kézilabda világbajnokságra induló magyar kézilabda válogatott egyik rangidőse Ilyés Ferenc, aki 10 éve a VB hatodik helyezett együttest erősítette, Benjáminja pedig a dánok elleni felkészülési mérkőzésen góllal bemutatkozó Máthé Dominik. A két kézilabdázó között a korkülönbség 18 év, ami pedig a válogatottságok számát illeti, a VB rajt előtt az egyelőre 219 mérkőzés…

A Tatabányát erősítő kézilabdás veterán és a Balatonfüred tavaly őszi házi gólkirálya között a korkülönbség 18 év, ami pedig a sportteljesítményüket illeti, 219 válogatottság és 508 gól…

„Amikor 10 éve a világbajnokságon hatodikok lettünk, két esztendővel később pedig a hetedik helyen kötöttünk ki, álmomban sem hitem volna, hogy 37 évesen még mindig válogatott lehetek. Örülök annak, hogy az „öreg rókák” mellett ifjú titánok is helyet kaptak a mostani legénységünkben, aminek azért is örvendezni kell, mert a váltóbotot hamarosan nekik kell átvenniük – nyilatkozta a klubjátékosként a német és a lengyel bajnokságot is megjárt Ilyés Ferenc az SzPress Hírszolgálatnak. – Ha kell, fogcsikorgatva, vagy kőkemény védekezéssel, és persze a hosszú évek tapasztalatának bevetésével szeretném megszolgálni a visszatérésem lehetőségét, és átsegíteni a társaságot a hullámvölgyeken. Alighanem a korommal jár, de ahogy telnek az évek, egyre nagyobb büszkeség tölt el, ha nemzeti színű szerelésbe öltözhetek.  Ezzel együtt a felelősségemet is nagyobbnak érzem. Mindig is a fiatalok pártján álltam, örültem a fejlődésüknek, és ha sikerrel jártak, elégedettséggel nyugtáztam, hogy egy kicsit én is lendítettem rajtuk. Egy balul végződött fiatalítási kísérlet után nem is olyan régen a szakvezetés fejét vették, és leszólták az újoncokat, most úgy érzem, hogy jó az arány a korosztályok között, az összhang pedig elsőrangú. Különös, de az én két legjobb világbajnoki eredményem közül most a rosszabbik is az álmaink megvalósulását jelentené, és én a rajt előtt meg vagyok győződve arról, hogy a világbajnokságról tervünket teljesítve fogunk hazaérkezni, azaz mehetünk tovább az olimpiáért ” – jelentette ki a tapasztalt kézilabdázó.

Máthé Dominik tanítómestere szülővárosában, Nyíregyházán Ungvári Sándor volt, Budapesten Kovács Mihály, akitől aztán Balatonfüreden Kárpáti Krisztián vette át a váltóbotot. A 2 méterre nőtt bombázó úgy gondolja, hogy a felnőtt válogatottba tavaly őszi egyre javuló teljesítményének köszönhetően került be.

 „Felemelő érzés volt a számomra az első válogatott szereplésem, még inkább az, hogy egyszer én is betaláltam a dánok hálójába. Tízévi kézilabdás múlttal a hátam mögött életem utazására készülök, aminek remélhetőleg még sok emlékezetes állomása lesz. Az őszi bajnoki mérkőzéseken 63 gólt dobtam, még vagy 25-öt pedig az EHF kupamérkőzéseken és a Liga kupa összecsapásain, ilyen „termésre” nemigen számítottam. Tizenhét múltam, amikor először játszhattam a felnőtt klubcsapatunkban, és most elképesztőnek tartom, hogy a világbajnokságon szereplő együttesünkben a bemutatásnál egy sorban állhatok majd Nagy Lacival, akit kölyök játékosként választottam a példaképemnek. Ha a válogatott vezetői bármelyik világbajnoki összecsapáson is a pályára küldenek, góllal vagy inkább gólokkal szeretném megmutatni, hogy tényleg itt a helyem a magyar válogatottban. Nem én vagyok a hangadó, ezért újoncként csendesen csak annyit mondanék, hogy ez a magyar válogatott érdemes a kitűzött céljainak elérésére.” - mondta a balatonfüredi válogatott játékos.