• 2024 04 19

Vereség zárásként

Negyedik hely a csoportban

Vereséggel fejezte be a magyar női labdarúgó-válogatott a vb-selejtező sorozat negyedik csoportjának küzdelmeit, miután kedden este 2–0-ra alulmaradt a házigazda ukrán válogatottal szemben.

Az ukrajnai Termopilben megrendezett mérkőzésnek a két csapat csoportbéli helyezését tekintve már nem volt tétje, hiszen az utolsó forduló előtt az ukránok harmadik, a magyarok negyedik helye már biztos volt.

Markó Edina csapata számára mégis presztízzsel bírt a találkozó, hiszen tavaly a magyar hölgyek hazai pályán, egy 94.percben kapott góllal kaptak ki az előzetesen jóval előkelőbb helyre rangsorolt ukrán válogatottól.

A 15 ezer néző befogadására alkalmas stadion lelátóin több mint hatezren buzdították a hazaiakat. A mérkőzés első 25 percében kiegyenlített mezőnyjáték zajlott, a kapuk ritkán forogtak veszélyben. Ám a következő tíz perc két ukrán gólt is hozott. Előbb egy szöglet után Daria Kravets, majd egy kapu előtti kavarodást követően Darina Apanasenko talált be Szőcs Réka hálójába.

A szünetben Markó Edina rendezte a csapat sorait és a második félidő ugyanúgy kezdődött, mint az első, többnyire csak küzdelem és test-test elleni harc folyt a pályán. A 75. percben a sok adok-kapoknak az lett a vége, hogy egy ukrán belépő következményeként Csiszár Henrietta súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, és le is kellett cserélni a csapatkapitányt, akit mentővel szállítottak a kórházba. Az első vizsgálatok szerint a játékos megúszta zúzódással.

A magyar lányok a mérkőzés végéig próbálkoztak ugyan a szépítéssel, ám ezek a próbálkozások rendre elhaltak az ukrán védőfalon, komoly gólhelyzetig nem jutottak el. A mérkőzés hátralévő részében nem esett újabb találat, így a csapatok 2–0-s végeredménnyel vonultak az öltözőbe.

Markó Edina a női válogatott szövetségi kapitánya a mérkőzés után az mlsz.hu-nak elmondta:

„Bosszantó, hogy két pontrúgás után bekapott góllal veszítettünk, mert ezekre külön készültünk. Ha tovább szeretnénk lépni, az ilyen hibákat el kell kerülni! Összességében elmondható, hogy sokat tanultunk, és fejlődött a csapat a selejtező-sorozat folyamán. Jót tett, hogy olyan, a világ elitjéhez tartozó válogatottakkal, mint Svédország vagy Dánia is éles meccseket játszhattunk, és testközelből megtapasztalhatták a lányok, mennyivel járnak előttünk a legjobbak. Voltak olyan mérkőzéseink, amelyeken 60-70-80 percig is nemzetközi mércével mérhetően jó teljesítményt nyújtottunk. A jövőben azt kell elérnünk, hogy teljes mérkőzéseken bírjuk az iramot, és végig koncentráltak maradjunk. Enélkül ugyanis nem lehet nemzetközi szinten meccseket nyerni. Az teljesen egyértelmű, hogy a világ legjobb csapatai és az utánuk jövő középmezőny tudása között csökken a különbség, és az is szembetűnő, hogy az elit mögött lévő válogatottak között egyre kisebbek a különbségek, tömörül a mezőny.”

A magyar válogatott a mai eredménnyel a világbajnoki selejtező 4. csoportjában az előzetes papírformának megfelelően a negyedik helyen végzett, megelőzve a horvátokat. A franciaországi világbajnokságra a csoportelső svédek kvalifikáltak, míg a második dánok pótselejtezőn vívhatják ki a 2019-es vb-részvétel jogát.