• 2024 03 29

Magyar pólólegendával erősített a nagy dobásra készülő OSC

Új arcok az OSC-nél

Vad Lajos vezetőedző után az olimpiai bajnok Kósz Zoltánt is megszerezte a medencepartra az OSC férfi vízilabdacsapata – számolt be a DIGI Sport híradója. Az új szakmai stábbal és a hat új érkezővel igencsak jó esélyei lehetnek a bajnokságban az újbudaiaknak.

„Én már a szezon közvetlen végén elköszöntem a Szolnoki Dózsa csapatától, hat nagyon szép év után, amit ezúton is köszönök nekik. Aztán belevetettem magam én is a nyárba” – nyilatkozta a Sport24-nek Kósz Zoltán, aki a 2000-es sydneyi olimpián nyert aranyérmet a magyar válogatott kapusaként.

Nemrégiben azonban jött a megkeresés, és Kósz Zoltán rövid gondolkodás után igent mondott. Tizennyolc éve a két tréner már nyert együtt bajnokságot a Fradi színeiben: Kósszal a kapuban, Vaddal a kispadon. „Ez a csapat, amely most itt összeállni készül, vagy már részben össze is állt, nagyon sok mindenre van predesztinálva. Azt tudom, hogy az elmúlt években már sokszor kijelentették ezt az OSC-re, de azt gondolom, most valóban van egy fajta extra motiváció, extra hozzáállás a csapatban” – fogalmazott az 50 éves Kósz.

„Csak akkor tudsz elérni eredményt, ha csapatként működs. Nagyon szépen haladunk ezen az úton, de még hiányzik négy emberünk, dolgozunk rajta. A hangulat kiváló, a játékosok kiválóak” – mondta Vad Lajos vezetőedző. Kiemelte, hogy a vidéki nagycsapatok és a címvédő Ferencváros dolgát is szeretnék megnehezíteni, és minden sorozatban (ob I, Magyar Kupa, Eurokupa) a cél a döntőbe jutás.

A hat új igazolással a jó szereplésre lehet is esély; Manhercz Krisztián, Hárai Balázs, Kovács Gergely és Lévai Márton mellett a szerb olimpiai és világbajnok Braniszlav Mitrovics, illetve a montenegrói Aleksa Ukropina érkezett az OSC-hez.

Vad Lajos a Honvédtól távozott 10 év után, több játékosa pedig Egerből szerződött a Kondorosi útra. Például Braniszlav Mitrovics is, akinek a vezetőedző személye garancia a sikerre. „Pontosan tudja, mit akar, minden játékostól pontosan tudja, mit vár, és ezt mindenkinek elmondta, beszélt mindenkivel. Ennek nagyon örülök, mert csak akkor lehet jó eredményeket elérni, ha pontosan tudjuk, mit akarunk” – jegyezte meg a 33 éves kapus.

„Szeret játékosokat megbántani, de ő nem úgy bántja meg őket, hogy az sértő legyen, hanem inkább viccesen, és ezáltal a játékos is el tudja dönteni azt, hogy ha ezen változtatnia kell” – árulta el a vezetőedzőről a szintén új szerzemény Hárai Balázs.