• 2024 04 18

Taskenti tenisztorna - Stollár Fanny a negyeddöntőben búcsúzott

Rekord a világranglistán

Stollár Fanny számára a negyeddöntő jelentette a végállomást a Taskentben zajló 250 ezer dollár (68,5 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán.

Az üzbegisztáni torna honlapja szerint a világranglistán 158. Stollár - aki a selejtezőből jutott fel a főtáblára - a csütörtöki összecsapáson az első játszmában kétszer is el tudta venni az orosz Margarita Gaszparjan (299.) adogatójátékát, és mivel a magáét csak egyszer veszítette el, 41 perc után előnybe került.
    A második szett nem alakult jól a 19 éves magyar teniszező számára, ugyanis Gaszparjan jóval stabilabban szervált, és mivel fogadóként is jobban teljesített, 1 óra 18 percet követően egyenlített.
    A döntő felvonás legelején Stollár három bréklabdát is kihasználatlanul hagyott, ellenfele viszont pár perccel később - negyedik lehetőségégét kihasználva - brékelte őt, és 4:1-re elhúzott. A magyar teniszező ezt követően már játékot sem nyert, és négy perc híján két óra alatt búcsúzott.
    Stollár jó teljesítményének köszönhetően a jövő héten így is pályafutása legjobb helyén, a 130. hely környékén áll majd a világranglistán.

    Eredmény, negyeddöntő:
Margarita Gaszparjan (orosz)-Stollár Fanny 3:6, 6:2, 6:1