• 2024 04 19

Evezős Eb - Galambos Péter hatodik könnyűsúlyú egypárban

Nem sikerült az éremszerzés

Galambos Péter a hatodik helyen végzett könnyűsúlyú egypárban a skóciai Hamiltonban zajló evezős Európa-bajnokság utolsó, vasárnapi versenynapján.

A tavalyi, berlini kontinensviadalon ugyanebben a versenyszámban ezüstérmes magyar versenyző a 2000 méteres táv negyedénél a negyedik volt, több mint egy hajóhossz hátránnyal. Svájci és olasz ellenfele a folytatásban még jobban elhúzott tőle, így féltávnál már látszott, hogy legfeljebb a bronzéremért lehet versenyben.
    A hajrát hatodikként kezdte Galambos, és mivel nem tudott javítani, az A döntő utolsó helyén végzett.
    "A középfutamban nyújtott teljesítményemtől némileg elmaradt ez a mai, egy kicsit csalódott is vagyok emiatt. Bíztam benne, hogy a tegnapihoz hasonló versenyzéssel el tudom csípni a dobogót, ami nagyon nagy szó lett volna" - nyilatkozta az MTI-nek a Vác Városi Evezős Club sportolója.
    Hozzátette, az idei év eddig nem úgy sikerült számára, ahogy tervezte, de a döntőbe jutást részsikernek tekinti, és annak is tud örülni.
    "Ha az ember már ott van, akkor nyilván szeretne minél előbbre kerülni. A folytatásban a plovdivi világbajnokságra próbálom élesíteni a formámat, szeretnék ott is legalább a döntőbe kerülni, és az érmekért harcolni" - mondta Galambos.
    Papp Gergely a normálsúlyú egypárevezősök C döntőjében ötödik lett vasárnap délelőtt, vagyis összesítésben a 17. helyen zárt a Glasgow-hoz közeli Hamilton mellett fekvő Strathclyde-tavon.
    Pénteken a Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes a 15., szombaton a Csiszár Péter, Fiala Balázs, Forrai Dávid, Tamás Bence összeállítású könnyűsúlyú négypárevezős az ötödik, a Polivka Dóra, Krémer Eszter kormányos nélküli kettes pedig a nyolcadik helyen végzett.