Stollár Fanny óriási csatában, a döntő szett rövidítésében 15-13-ra alulmaradva kapott ki a hetedik helyen kiemelt horvát Donna Vekictől a washingtoni keménypályás tenisztorna női versenyének nyolcaddöntőjében.
A 19 éves magyar játékos az első szettet 28 perc alatt elveszítette, a folytatásban azonban javított, a második játszma negyedik játékában brékelte ellenfelét, s előnyét megtartva 40 perc alatt kiegyenlített. A döntő felvonásban aztán két-két elvesztett adogatójátékkal jutottak el 6:6-ig, így következhetett a rövidítés, amelyben Stollárnak három, Vekicnek pedig hat meccslabdája volt, s utóbbi végül a hatodikat értékesítette is.
A találkozó 2 óra 26 percig tartott.
Stollár később párosban vigasztalódott, belga partnerével, Ysaline Bonaventure döntő rövidítésben felülmúlták az első helyen kiemelt Csan Hao-cseng, Jang Csao-hszüan tajvani, kínai kettőst, s ezzel bejutottak az elődöntőbe.
Eredmények (a viadal honlapja alapján):
nők (250 ezer dollár összdíjazás):
egyes:
nyolcaddöntő:
Donna Vekic (horvát, 7.)-Stollár Fanny 6:2, 3:6, 7:6 (15-13)
páros, negyeddöntő:
Stollár Fanny, Ysaline Bonaventure (magyar, belga) - Csan Hao-cseng, Jang Csao-hszüan (tajvani, kínai, 1.) 7:5, 4:6, 10-3 - döntő rövidítés