• 2024 04 19

„Madár” premierre készül a Duna Arénában

Sikeres vb promóció

Nehéz volna azt állítani, hogy az augusztus 21-én kezdődő budapesti AIBA férfi és női ifjúsági ökölvívó világbajnokság házigazdái nem tesznek meg minden tőlük telhetőt a sikeres promóció érdekében. Ennek a törekvésnek a jegyében vasárnap délelőtt a szó szoros értelmében feltűnést akartak kelteni, amikor a hírverés újabb állomásaként az Aquaworldben, a medencék és az óriáscsúszdák „édenkertjében” állítottak fel egy ringet, hogy ott mutassák be az ifjúsági VB 18 magyar szereplőjét.

„Valóban az a célunk, hogy a versenyzőinknek minél több szurkolót toborozzunk, és ennek eredményeképpen tényleg hazai pályán érezhessék magukat – nyilatkozta a Duna Aréna Hírlevelének Erdei Zsolt (44), a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke, aki bármilyen tapasztalt is, némi lámpalázzal készül az augusztus 21-i rajtra. – Most például nem arra vártunk, hogy a nézők jöjjenek el hozzánk, hanem mi mentünk el egy olyan közkedvelt helyre, ahol garantáltan sokan vehették szemügyre a legfontosabb sporteszközünket, a szorítót, és azokat a legényeket és lányokat, akik a legjobb tudásuk szerint szeretnék képviselni a magyar színeket” – hangsúlyozta „Madár”, akinek tavaly megválasztott szövetségi elnökként ez lesz az első világbajnoksága.

Az amatőrként világbajnok, kétszeres EB-győztes és olimpiai bronzérmes sportági híresség azt reméli, hogy a magyar fiatalok legalább két érmet mindenképpen megszereznek, és a dobogósok mellett hárman-négyen ott lesznek súlycsoportjuk első nyolc helyezettje között.

„Ezek a gyerekek most körülbelül olyan korúak, mint amikor én 1992-ben a Csanádi Árpád Központ Sportiskolában leérettségiztem. Kívánom nekik, tehetséggel megáldott utódaimnak, hogy legyenek ugyanolyan szorgalmasak és becsületesek úgy a sportban, mint a tanulásban, ahogy egykor jómagam, mert ez az igazi érték és a fejlődés kulcsa” – hangoztatta a magyar sport büszkesége.

A szövetség premierre készülő elnöke befektetésnek tekinti a budapesti ifjúsági világbajnokságot, kétféle értelmezés szerint is.

„Az első és a legfontosabb az, hogy hazai pályán biztosítsunk lehetőséget az utánpótlás legjobbjainak, és lendületet adjunk a magyar boksznak. Nem titok, hogy hibátlan rendezéssel és a sportdiplomáciai kapcsolatainkat tovább építve jópontokat szeretnénk kiérdemelni a nemzetközi szövetségtől, kikövezve egy későbbi pályázatunk sikeréhez vezető utat. Egyelőre még csak egy álom, hogy 2021-ben Budapest adhasson otthont a felnőtt ökölvívók világbajnokságának, de ha eljön az idő, a rendezés jogának megszerzéséért   kőkeményen meg kell majd dolgoznunk.” – hangsúlyozta a szövetség első embere.

A magyar főváros utoljára 1997-ben adhatott otthont a sportág csúcstalálkozójának.