• 2024 04 19

Római bronzok

Lévai sikerek Rómában

A római junior Európa-bajnokság második helyosztó mérkőzései során is volt magyar érdekeltség.

A kötöttfogású 72 kilogrammos U23-as Eb-ötödik Lévai Tamás (Budapesti Honvéd) három győztes és egy vesztes mérkőzéssel a dobogó harmadik fokára állhatott fel, ezzel megszerezte pályafutása első, egyben a magyar küldöttség harmadik érmét.

 
Az junior és U23-as Európa-bajnok Lévai Zoltán öccse, Tamás kedden az olaszt és a bolgárt egyaránt technikai tussal múlta felül (8-0 és 9-0), majd az elődöntőben pontozással kapott ki a későbbi ezüstérmes orosztól. Szerdán a bronzcsatában esélyt sem adott német vetélytársának, már rögtön az első menetben techinkai tussal zárta le a mérkőzést (9-0).