Ahogy tavaly, úgy idén is a "világ tetejére" akar feljutni a Győri Audi ETO KC - mondta a női kézilabdacsapat vezetőedzője kedden, az első nyilvános edzés előtt az MTI-nek.
Danyi Gábor kiemelte, hogy a Bajnokok Ligájában, valamint a bajnokságban és a Magyar Kupában is címvédő gárda kerete fantasztikus, mindenkinek nagyon jó az erőnléte, és minden poszton két azonos képességű játékos áll rendelkezésre. A teljes keret augusztus utolsó hetében áll majd össze.
A felkészülés a múlt héten kezdődött. Ebben a szezonban másfajta munkával igyekeznek elérni a korábbi eredményeket, nagyobb hangsúlyt fektetnek a pihenésre és a rekreációra a sérülések megelőzése érdekében - mondta a szakember. Hozzátette: a csapat, a szakmai stáb és a munkához szükséges eszközpark is fejlődött.
"Tomori Zsuzsa és Nora Mörk a sérülések miatt előreláthatólag októberben csatlakozik majd a csapathoz. Várjuk őket, de nem siettetjük a visszatérésüket, mert nem szeretnénk újabb sérülést kockáztatni. A többiek rendben vannak" - fogalmazott.
Az idei szezontól vezetőedzőként bemutatkozó Danyi úgy szeretné megújítani a csapatot, hogy "színt vigyen" a mindennapokba, ugyanakkor a célt, ami szerint mindig mindent meg kell nyerni, el kell érnie a csapatnak.
"Az elmúlt hat-hét évben megtanultam, hogy mit jelent megfelelni az elvárásoknak, nemcsak a pályán, hanem azon kívül is. Boldog vagyok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek" - emelte ki a szakember.
Danyi Gábor kitért arra is, hogy a Bajnokok Ligájában egy nagy rivális kiesett az idei döntős ellenfél Vardar Szkopje széthullásával, de az európai középmezőny megerősödni látszik. Meglátása szerint az idei szezonban sokkal kiegyenlítettebbek lesznek az erőviszonyok, ezért aki az "európai elitből" félvállról veszi a mérkőzéseket, nagy meglepetésre számíthat. "Ezt mi nem tehetjük" - hangsúlyozta.
Görbicz Anita csapatkapitány arról beszélt, hogy számára az előző idényben látott együttes a "top volt minden téren", de meglátása szerint a mostani keret a szezonban hamar összeáll majd, és sikerül igazi csapatként kézilabdázniuk.
"Nem mondanám, hogy erősebbek leszünk, de remélem, hogy ugyanazt az eredményt el tudjuk érni, mint az előző idényben" - fogalmazott. - "A motivációm hatalmas, szeretném, ha a szezon végén ismét a miénk lenne a BL-trófea, a Magyar Kupa, valamint megnyernénk a bajnokságot" - mondta.
Az első felkészülési mérkőzését pénteken játssza a csapat Győrben az MTK ellen.