• 2024 03 29

Döntő közelében a magyarok

Folytatódott a junior vb a Duna Arénában

Ami a szombati műsor első, délelőtti felét illeti: 22 csapat volt érdekelt a szabadprogram előcsatározásában. A júniusi Eb-n 10. helyen végző hazai együttes, igazolva a szakemberek előzetes várakozását, a 12-es döntőbe jutottak közelében, tizennegyedikként zárt, pedig pontosan 1.5 ponttal többet érő gyakorlatot mutatott be, mint a kontinensbajnokságon.

Két döntő szerepelt a 16. FINA junior műúszó világbajnokság utolsó előtti napjának délutáni, illetve esti programjában, s tovább folytatódott az oroszok hatalmas fölénye, mindkettőben elhódították az elsőséget.

Az élénk érdeklődés előtt rendezett gyakorlatokat megtekintette Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető igazgatója, aki a befejező két nap eseményeire érkezett Budapestre.

Elsőként a junior világbajnokságon most debütáló vegyes páros technikai számban hirdettek eredményt. A férfiak részvétele a köztudatban még mindig inkább női sportnak elkönyvelt műúszásban hivatalosan a 2015-ös kazanyi felnőtt vb-n kezdődött. Mostantól már a 15-18 évesek között is indulhatnak a fiúk. 

Vegyes páros technikai: 1. Alina Mantulenko, Mihail Vasziljev (orosz) 83.6404 pont, 2. Si Haoju, Zsang Jijao (kínai) 79.3538, 3. Ivaszaki Jimma, Mijaucsi Kana 78.7287.

Este a csapatok szabadprogramjának délelőtti selejtezőjében legjobbnak bizonyult 12 együttes következett, az oroszok újabb győzelméhez nem fért kétség, bár a mögöttük következő ukránok és japánok is remekeltek, a bűvös 90 pont fölötti gyakorlatot produkáltak.

Csapat szabadprogram: 1. Oroszország 93.6667 pont, 2. Ukrajna 91.8000, 3. Japán 90.5667, ...14. Magyarország 77.3000.