• 2024 05 06

Hatodik hely az öttusa Eb első napján

Öttusa Eb - Hatodik a fiatal magyar páros női váltóban

A hatodik helyen végzett a Kalincsák Eszter, Gulyás Michelle páros női váltóban a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság első napján.

A fiatal hazai kettős - Kalincsák 20, Gulyás 17 éves - a várakozásnak megfelelően jól indította a keddi versenynapot, megnyerte a 2x100 méteres úszást. Vívásban viszont már több tapasztaltabb duó megelőzte a magyarokat, akik 19 győzelemmel és 21 vereséggel ötödikek lettek, így két szám után - az oroszok mögött - a második helyen álltak.
    A lovaglásuk nem sikerült jól, Gulyás több akadályt vert le lovával, és Kalincsáknak is akadt két hibája. A lehetséges 300-ból 262 pontot kapott a magyar páros, amivel ebben a számban hatodik, azaz utolsó lett, és összesítésben is ebbe a pozícióba csúszott vissza.
    A lovaglás elején még sütött a nap, de amikor a magyarok következtek, már felhős volt az ég és erősen fújt a szél. A lövészetekkel megszakított futásra viszont már megint kellemesebbé vált az idő a Bregyó Szabadidő Központban. A csapatok váltótagjai 2x800 métert futottak és kétszer lőttek. A magyarok hatodikként indultak és nem tudtak előrelépni. A kombinált számban az ötödik legjobb eredményt érték el.    
    Az élcsoportban nagy küzdelemben dőltek el a helyezések, az első három csapat szinte egyszerre ért célba.

    Nu Skin Eb, eredmények:
    női váltó, Európa-bajnok:
    -------------------------
   Fehéroroszország (Volha Szilkina, Irina Praszjancova) 1372 pont
2. Írország (Kate Coleman Lenehan, Eilidh Prise) 1371
3. Oroszország (Jekatyerina Huraszkina, Szvetlana Lebegyeva) 1371
...

6. Magyarország (Kalincsák Eszter, Gulyás Michelle) 1320 (úszás: 2:04.81 perc/301 pont, vívás: 19 győzelem/21 verség/206 pont, lovaglás: 262 pont, lövészet-futás: 12:29.83 perc/551 pont)

    Szerdán a férfiak váltóját rendezik, majd a hagyományos versenyek selejtezői, azután döntői, végül pedig, hétfőn a vegyesváltó következik.