• 2024 12 03

Kerékpáros klub alakult Velencén

Szalontay háttere megoldódott

VeloClass Velence néven kerékpáros klub alakult Velencén, amelynek első igazolt versenyzője a nemrégiben 200 méteren országos pályakerékpáros csúcsot tekerő Szalontay Sándor.

Az egyesület csütörtöki bemutatkozó sajtótájékoztatóján Bogdán Csaba, a Velencei-tavi Kerékpáros Egyesület elnöke elmondta, hogy régóta tervezték a klub megalapítását. Miután tavaly év végén ismertté váltak Szalontay Sándor anyagi problémái, szponzort kerestek és találtak, tulajdonképpen így jött létre a csapat - fűzte hozzá.
    A versenyző felkészülésének nyugodt hátterét a hazai kerékpáros szövetség mellett egy sportmenedzser igyekszik biztosítani, valamint szerződtettek egy cseh olimpikon pályakerékpárost, Pavel Buránt, aki edzőként segíti Szalontayt.
    Kérdésre az elnök elmondta: az egyesület ernyőszervezetként fedi le a sportágat, a jövőben országúti kerékpár és mountain bike szakágban válogatót tartanak a helyi iskolákban, és utánpótlás-nevelésbe kezdenek.
    Szalontay Sándor, aki május végén, a Moszkvai GP 200 méteres időfutamában új magyar rekordot ért el 9,672 másodperccel, kiemelte: korábban anyagi problémái miatt nem tudott csak a kerékpározásra koncentrálni, ezért akarta abbahagyni a profi sportot. Megjegyezte, hiába volt folyamatosan a pályán és a konditeremben, edzőpartnerek és folyamatos versenyzés híján nem tudott fejlődni, de szerencsére mentőövet kapott Velencéről.
    Az MTI kérdésére a versenyző elmondta: idei célja, hogy minél több pontot szerezzen, a világranglistán minél előkelőbb helyen legyen, hiszen annál kedvezőbb pozícióból vághat neki a versenyeknek. A következő megméretése a csehországi Brnóban lesz, a fő versenye azonban az augusztusi Európa-bajnokság, ahol "egy jó helyezés" elérése a célja. A glasgow-i kontinensviadalt a multisport Európa-bajnokság részeként rendezik meg.
    Szalontay elmondta, most heti 2-3 alkalommal Bécsben edz, ezért nagyon várja, hogy végre megépüljön Budapesten is a pályakerékpáros centrum, amin a hazai szövetség a kormánnyal közösen régóta dolgozik.
    Szőke József, a VeloClass tulajdonosa hangsúlyozta: cégük több mint húsz éve foglalkozik forgalomszámlálással. Az elmúlt időszakban VeloClass névvel kerékpárosszámláló tesztberendezést telepítettek a Velencei-tó mellé, innen indult el a közös gondolkodás és lett a végeredménye az egyesület - tette hozzá.
    L. Simon László országgyűlési képviselő szerint a klub létezése és Szalontay Sándor jelenléte a bizonyíték arra, hogy a tókörnyéken a kajak-kenu, a vitorlázás és az evezés mellett újabb versenysport honosult meg. Örömének adott hangot, amiért a Tour de Hongrie tavaly után idén is ellátogat Velencére, ahonnan a második szakasz rajtol.