• 2024 03 29

Bali Dániel ezüst-, a Bali-Mazács páros bronzérmes az aerobik vb-n

Magyar érmek Guimaresben

Bali Dániel egyéniben ezüstérmes, párosban Mazács Fannival pedig bronzérmes lett a Guimaraesben rendezett aerobik-világbajnokság vasárnapi versenynapján.

    A magyar szövetség beszámolója szerint az Európa-bajnok Bali 22,650 ponttal végzett a második helyen. Később vegyespárosban is színpadra állt új párjával, Mazács Fannival, akivel a selejtező negyedik helyről feljöttek a harmadikra, így 21,850 ponttal harmadikok lettek.


    "Nagyon nehéz verseny volt, elképesztően elfáradtam, de mind a kétszer nagyon jól éreztem magam a színpadon, és úgy éreztem, hogy mindent beletettünk, amit csak tudtunk és ki is jött a sok befektetett munka" - értékelt Bali Dániel. "Vegyespárosban is nagyon jól éreztem magam, Fannival tíz éve edzünk együtt, juniorban is párosoztunk már, meg csapatban is dolgoztunk már együtt, úgyhogy összeszokási problémánk nem volt" - tette hozzá.


    Szombaton a magyar aerodance-csapat negyedik lett a vb-n.