• 2024 12 03

Bogdán gyerekkori példaképeivel találkozott a BL-döntőben

Liverpool után klubváltás jön

Azt már sohasem tudjuk meg, mi lett volna, ha Bogdán Ádám védi a Liverpool kapuját a Real Madrid elleni BL-döntőben, a magyar kapus számára azonban a 3-1-es vereség ellenére is felejthetetlen volt az idei finálé. A 20-szoros válogatott játékos a DIGI Sport híradójának elmesélte, miért ment oda a meccs után a két óriásit hibázó Loris Kariushoz, és arról is beszélt, hogy most érdekelné-e egy NB I-es ajánlat.

„Olyan játékosok voltak körülöttem, akikre felnéztem gyerekként: Michel Salgado, Mendieta, McManaman is ott poroszkált a pálya szélén. Aztán pedig következett a mérkőzés, ami sajnos nem úgy alakult, ahogyan terveztük, pedig nagyon jól játszott a csapat a 20-25. percig, amikor Szalah megsérült. Ekkor volt egy törés, és onnantól kezdve a Madrid uralta a mérkőzést” – nyilatkozta Bogdán Ádám a Sport24-nek.

A Liverpool végül 3-1-re kikapott, úgy, hogy a Vörösök német kapusa, Loris Karius két hatalmas potyagólt is kapott. „Lefújták a mérkőzést, mindenki a földön feküdt, neki pedig eléggé rosszul sikerült ez a mérkőzés, de nem nagyon volt senki a kapusedzőn kívül, aki odament volna hozzá. Ekkor én próbáltam felé menni, hiszen főleg mi, kapusok tudjuk átérezni azt a fájdalmat, amit ő érezhetett.”

Ezek után nem tudni, Loris Karius maradhat-e a Liverpool kapujában, az viszont biztos, hogy Bogdán Ádám angliai szerződése 2019-ig szól. „Az az alap szituáció, hogy egy évig még szerződés köt a Liverpoolhoz, aztán, hogy milyen lehetőségem lesz, azt az idő eldönti. Én nagyon szeretek itthon lenni, és itthon eltölteni minél több időt, de egyelőre nem tervezem, hogy Magyarországon játsszam” – mondta a 30 éves kapus, aki 2007-ben Vecsésről igazolt a Boltonhoz.

Georges Leekens szövetségi kapitány jelen pillanatban nem számít Bogdánra, aki ettől még figyelemmel kíséri, hogy mi történik a válogatottnál. „Még mindig – vagy már megint - építkezés zajlik, de ugye ez egy folyamatos dolog. Amikor új edző érkezik, nyilván idő kell neki, hogy felmérje az erőviszonyokat, és kialakítson egy olyan csapatot, amellyel úgy érzi, hogy ő ütőképes lesz. Ez a következő lépcsőfok ezen az úton.”