Dzsudzsák Balázs elismert sztár lehetne, de talán nem a legjobb irányt választotta, amikor úgy döntött, hogy az Emírségekbe igazol – vélekedik Holman Dávid pozsonyi csapattársa, a 82-szeres szlovák válogatott Robert Vittek. A DIGI Sport híradója azt is megtudta, hogy a Slovan Bratislava vb-t és Eb-t megjárt védője, Saláta Kornél jó eséllyel az NB I-be igazol.
Holman Dávid és Robert Vittek eljött Debrecenből a Slovan Bratislava kedvéért, az ugyanitt szereplő Saláta Kornél pedig 33 évesen jutott el oda, hogy kipróbálja magát az NB I-ben. A két ország bajnoksága között tehát megvan a jövés-menés, de amit nem könnyű eldönteni, hogy melyik fél futballja képvisel jobb nívót.
„Nehéz összehasonlítani, én hasonló bajnokságnak tartom a kettőt. Itt, Szlovákiában azért kicsit nagyobb az iram, otthon pedig technikásabbak a játékosok, legalábbis én ezt érzem” – nyilatkozta Holman Dávid.
A különbséget a következő szezonban talán testközelből is lemérheti majd a szlovákok vb-t és Eb-t is megjárt védője, Saláta Kornél, aki a Sport24-nek elárulta: az NB I-be készül. A 40-szeres szlovák válogatott hátvédet jó pár éve a Győr és a Ferencváros is hívta.
„Télig érvényes a szerződésem, meglátjuk, hogy most nyáron mi lesz. Magyarországról is érdeklődnek irántam, lehet, hogy ott kötök majd ki. De csapatnevet nem szeretnék mondani” – mosolyodott el Saláta Kornél.
Robert Vittek viszont mondott egy magyar nevet, amikor az értékes futballisták kerültek szóba. Pedig a számok szlovák fölényt mutatnak: a Transfermarkt Marek Hamsikot és Milan Skriniart 40 millió euróra taksálja, míg a magyar rangsort Gulácsi Péter vezeti, mindössze 8 millió euróval.
„Igenis vannak minőségi magyar futballisták, még akkor is, ha nem akkora sztárok, és nincsenek annyira szem előtt, mint Hamsik vagy Skriniar. Nekem nagyon tetszett a magyar válogatott játéka a 2016-os Európa-bajnokságon, és kiemelném Dzsudzsák Balázst, aki egy elismert sztár lehetne, de talán nem a legjobb irányt választotta, amikor úgy döntött, hogy az Emírségekbe igazol. De a magyar futball helyzete egyáltalán nem rossz, megvan a minőség a válogatottban” – fogalmazott a 2010-es vb-n négy gólig jutott Slovan-csatár, aki a közelmúltban a DVSC-ben is megfordult.
„Nehéz az összehasonlítás, ha a Slovan játszhatna a Ferencvárossal vagy a Videotonnal, akkor kiderülnének az erőviszonyok, hogy melyik fél az erősebb” – vélekedik Holman Dávid, aki idén hat gólig és 11 gólpasszig jutott a Slovan Bratislavában, és bekerült Georges Leekens bő válogatott keretébe.
1992-ben a Slovan 4-1-es összesítéssel búcsúztatta a Fradit a BL-selejtezőben, míg hat éve a végül az EL-csoportkörig jutott Videoton idegenben lőtt góllal ejtette ki a pozsonyiakat, akik most ismét az Európa Ligában próbálhatnak majd szerencsét. Ki tudja, talán ismét összekerül a Slovan egy magyar csapattal?