• 2024 03 29

Újabb orosz varázslat

Szinkronúszó vk zárónap

Csaknem kétezer néző gyűlt össze a csapatversenyre és a gálára a Műúszó Világkupa Budapest Open utolsó napján a Duna Arénában. Az oroszok szenzációs gyakorlattal végeztek az élen, így az ukránokhoz hasonlóan négy elsőséggel zárták az eseményt. A magyar csapat negyedik lett.

Az orosz csapat jóvoltából a létező legmagasabb színvonal költözött be a Duna Arénába négy és fél percre vasárnap délután: a világversenyeken kereken húsz éve veretlen csapat némi ízelítőt abból, mit jelent ma a csúcskategória a műúszásban. Produkciójuk valóban elképesztő volt: lenyűgöző koreográfia, hihetetlen nehézségi fok – a végeredmény pedig az egész hétvége legmagasabb pontszáma, 97.000.

 Az ukránok is nagyot alakítottak, a második helyükhöz kétség sem férhetett, míg az izraelieké lett a bronzérem. A magyar csapat is szépen szerepelt – ne feledjük, a juniorválogatottat versenyezteti a honi szövetség a felnőttek között, hogy minél jobban felkészüljenek a lányok a július 18-22-ei junior világbajnokságra, amelyre ugyancsak a Duna Arénában kerül sor.

 A szövetségi kapitány, Natalja Taraszova természetesen nem volt teljesen elégedett a látottakkal, de azért dicsérte csapatát. „Az eleje és a vége jó volt a gyakorlatnak, a közepe viszont, hogy is mondjam, kissé puha. Megyünk tovább, jövő hétre, a madridi fordulóra igyekszünk minél több hibát kijavítani. A pontok magasabbak voltak, mint egy hete Szlovákiában, ami örömteli, de még rengeteget kell dolgoznunk, és akkor remélhetőleg még magasabbra jutunk.”

 A másik két magyar együttes, a klubként szereplő H2O 6., a BVSC a 7. helyen zárt. A nyolc elsőségen az oroszok és az ukránok egyenlő mértékben osztoztak, mindkét küldöttség négy-négy aranyérmet visz haza – igaz, az ukránok csak azokban a számokban lettek elsők, amelyekben az oroszok nem indultak; utóbbiak mérlege 4/4. Az ukránok és az oroszok a legeredményesebbnek járó különdíjat megosztva kapták meg dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkártól.

 Az esemény színpompás gálával ért véget, melynek keretében először 90 utánpótláskorú ifjú adott elő a vízben egy közös kompozíciót, majd egy, az óriáskivetítőn mutatott koreográfiára együtt táncolt az összes résztvevő csapat, valamint a Duna Arénába kilátogató kétezer főnyi közönség.

 Műúszó Világkupa Budapest Open – 3. nap, délután

 Csapat szabadprogram

  1. Oroszország 97.0000
  2. Ukrajna 93.3333
  3. Izrael 80.6668