• 2024 03 29

Ukrán arany nyitányként

Megkezdődött a budapesti szinkronúszó világkupa

Az ukránok rutinosabb párosa, Anasztaszja Szavcsuk és Jelizaveta Jakno szerezte az első aranyérmet a Műúszó Világkupa Budapest Open nyitónapján, megelőzve az összetettet vezető olasz duettet. Érdekesség, hogy az élmezőnyben végzett két ikerpár is.

A párosok rövidprogramjával indult a tíz állomásból álló, pénzdíjas FINA Világkupa-sorozat ötödik viadala, a műúszó Budapest Open. Ezzel a nemzetközi közvélemény által a világ jelenlegi elsőszámú uszodakomplexumának tartott Duna Arénában végre a műúszás is bemutatkozott egy nemzetközi viadallal az úszás, a műugrás és a vízilabda után.

Nyitányként az ukránok remekeltek: rutinosabb párosuk, Szavcsuk és Jakno megnyerte a viadalt, míg a fiatalabbak, a 16 és fél éves Alekszijiva-ikrek, Marina és Vladiszlava harmadikként végeztek. Igaz, a Világkupa-szabályok szerint az eredményeknél egy nemzetnél a magasabban rangsorolt egység produkciója számít, azaz a Vk-bronzérem egy másik ikerpárnak, az osztrák Alexandriknak jutott – ugyanakkor a szervezők a Budapest Open néven futó verseny keretében az alapviadalban harmadik Alekszijiváéknak is adtak érmet (hasonlóan az úszóknál bevett szokásokhoz: az Open kategóriában érmes külföldiek ugyanúgy kapnak érmet, mint azok, akik mögöttük az adott ország bajnokságában lettek dobogósok).

Szavcsuk és Jakno meggyőző fölénnyel nyerték meg a délelőtti számot, egyedüliként sikerült 90 pont fölé jutniuk, megelőzve az összetettet vezető rutinos olasz duót, Linda Cerruttit és Constanza Ferrót. „Mindannyian izgatottak voltunk, hiszen az új koreográfiát most mutattuk be először – mondta az ukrán csapattal korábban Európa-bajnoki aranyat, tavaly a Városligetben világbajnoki ezüstérmet szerző Szavcsuk a verseny után. – Szerintem jól sikerült, de természetesen van még mit javítani a glasgow-i Európa-bajnokságig.”

Műúszó Világkupa Budapest Open

Páros, rövidprogram

  1. Anasztaszja Szavcsuk, Jelizaveta Jakno (UKR) 90.3170
  2. Linda Cerrutti, Constanza Ferro (ITA) 88.0272
  3. Anna-Maria Alexandri, Eirini Alexandri (AUT) 85.2773