Sokan keresték a BRSE csapatkapitányának nevét a válogatott kerethirdetésekor, mint kiderült, a remek center idén nem ölti magára a címeres mezt, sőt a következő szezont is kihagyja a bajnoki trófeát pénteken magasba emelő játékos.
"A hír igaz, a döntést már korábban meghoztam és márciusban jeleztem a BRSE vezetésének, hogy a következő idényben nem lépek pályára. Az elmúlt több, mint 10 esztendőben a röplabda játszotta a főszerepet az életemben, bevallom őszintén, hogy elfáradtam, illetve nem múlt el nyomtalanul a sok nehéz szezon, több krónikus sérülés is gyötör, ezeket szeretném kikúrálni. Idén júniusban férjhez megyek, így az élet más területein is várnak kihívások.
Boldog vagyok, mert szép pályafutás áll mögöttem, úgy érzem kihoztam magamból a maximumot válogatott és klub szinten is.
Fantasztikusan éreztem magam Békéscsabán, köszönöm klub korrekt hozzáállását és a szurkolók szeretetét. Egyedülálló ez a egyesület, melynek sikeréért mindig is szorítani fogok. Ismerem menedzsment elkötelezettségét, a jövőre vonatkozó terveket, tudom, hogy szép jövő áll a csapat előtt. Örömteli, hogy a hőn áhított célt, a bajnoki címet megszereztük, hiszen többek között emiatt is jöttem haza tavaly, de nem gondoltam volna, hogy ennyire megszeretem a várost és az klubot. Nem zárom ki annak lehetőségét, hogy valaha még pályára lépjek itt, vagy akár a civil életemben dolgozzak a BRSE kötelékében. Baran Ádám elnök úrral többször beszéltünk a Békéscsabai Röplabda Akadémiáról, mely projekt egyedülálló Európa szerte, s az én fantáziámat is megmozgatta.
Sok szép sikert értem el a válogatottban, de az idei nyári programon nem veszek részt. Erről természetesen egyeztettem Jan De Brandt szövetségi kapitánnyal is. Szorítok a nemzeti csapat sikeres szerepléséért.
Jelenleg nem tudom, mit hoz a távolabbi jövő, de tény, hogy sokat kaptam ettől a sportágtól, bízom benne, hogy lesz még alkalmam tevékenykedni a magyar röplabda további sikereiért." - mondta Dobi Edina.