Kopasz Bálintot nem gyengítette le annyira a betegség, hogy ne nyerje meg a szegedi rangsorolón az 1000 kajak egyest. Kiss Tamás motiválatlansága már a múlté, győzött is 1000 kenu egyesben, míg Hagymási Réka először nyert 200 egyesben, miután Lucz Dóra betegség miatt nem indult el.
A nap első felnőtt A döntőjének, a férfi kajak egyes 1000 méternek az volt a legfőbb kérdése, hogy Kopasz Bálintból mennyit vett ki a betegsége. A fiatal versenyző már csütörtökön szeretett volna elindulni 400 egyesben, de hét napon keresztül torokgyulladása volt, antibiotikumot kellett szednie. Kedden azonban már tudott edzeni, szombaton pedig megnyerte a rangsorolót.
„Be voltam nevezve 400 egyesre is, de a betegség miatt nem tudtam volna mindkét számot végigversenyezni. Négy-öt napom volt, hogy kijöjjek a betegségből, úgy néz ki, hogy sikerült. Nagyon elégedett vagyok az 1000 egyessel, 3:26-ot mentem, amely egy tájékoztatón nagyon jó időnek számít, igaz, hogy hátszelünk volt, de akkor is örülök. A Világkupán is az 1000 egyes lenne a fő célom, ott pedig a dobogóra szeretnék állni.”
A nap második döntőjében az volt a kérdés, hogy a rosszul sikerült olimpia után a motiváltságát, így a jó formáját is elveszítő Kiss Tamás magára talált-e az idén. Kozák Danutával csinálta végig a téli felkészülést, és kijelentette a versenyszezon előtt, hogy az első számú férfi kenus szeretne lenni, ezért csak az egyesre koncentrál. A döntőben sokáig vezetett előtte Bodonyi András, de fantasztikus hajrával beérte, és meg is előzte őt – egy kilométer versenyzés után csupán 0,325 másodperc volt az első két helyezett között.
„Egyáltalán nem ilyen pályát terveztem, magas iramban akartam végigmenni, de ez nem sikerült, egy fokozó pálya lett belőle – kezdte Kiss Tamás. - Nem volt egy kiforrott pálya, dolgozni kell még rajta, de az a lényeg, hogy nyertem egy közepesen jó idővel. Jó úton haladok, az alapedzettségem megvan, a versenysebességet kell még gyakorolnom. Hosszú időszak volt, amíg a riói kudarcot kihevertem, segített ebben a Danutával való közös edzés is, rám ragadt a hozzáállása, amilyet még csak Kolonics Gyurin láttam. Mostanra mondhatom, hogy a korábbi motiválatlanságom teljesen elmúlt.”
A 200 méter női kajak egyes mezőnyébe nem nevezett a szám Európa-bajnoka, Lucz Dóra, mivel egy kisebb betegség miatt antibiotikumot szedett. Távollétében is nagy volt a verseny, végül az a Hagymási Réka nyert, aki párosban ezen a távon tavaly világbajnoki címet szerzett Szabó Ágnessel. Egyesben azonban még soha nem nyert versenyt 200-on, most Vad Ninettát és Lucz Annát megelőzve lett első. A riói olimpia óta a szegedi rangsorolón először versenyző Douchev-Janics Natasa a pénteki páros ezüst után negyedik lett egyesben.
„Nagyon örülök a győzelemnek, még akkor is, ha foghíjas volt a mezőny, hiszen az Európa-bajnok Lucz Dóra nem indult a versenyen – kezdte Hagymási Réka. - Nagy motivációval tölt el a következő hetekre ez a siker. Még nem tudom, hogy mi lesz a fő számom, természetesen készülünk tovább a 200 párosra, amelyen szintén elindulhatnánk a Világkupán, de majd megbeszéljük az edzőmmel. Sok függ attól, hogy milyen közel lesz egymáshoz az egyes és a páros versenyszám.”
A nap két záróeseménye két nem olimpiai szám volt, viszont a férfi kajak kettes 500 méter döntője nagyban beleszámít az 500 négyes összetételébe. Itt a Somorácz Tamás, Mozgi Milán kettős nyert a Kugler Attila, Gacsal Ákos és a Balaska Márk, Birkás Balázs duó előtt. A Molnár Péter, Tótka Sándor páros lett a negyedik, de a 400 egyesben mutatott teljesítményével várhatóan Molnár és Tótka is ott lesz a négyesben, Tótka ráadásul a 200 egyest is megnyerte pénteken.
Férfi kenu kettes 500 méteren az esélyeknek megfelelően a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kettős győzött.
A jövő heti szegedi Világkupán a tavalyi világbajnoki indulók mellett azok vehetnek még részt B egységként, akik a mostani rangsorolón győztek. Hüttner Csaba szövetségi kapitány a szakmai bizottsággal egyeztetve a következő egy-két napban dönt a keretről, így a két férfi 500-as kajaknégyes összetételéről is.