• 2024 03 29

Magyarország rendezi a 2023-as atlétikai világbajnokságot

Sporttörténelmi siker

Magyarország először adhat otthont a világ harmadik legnagyobb sporteseményének.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) keddi, monacói tanácsülésén született döntése értelmében 2023-ban Budapest rendezheti az atlétikai világbajnokságot. A több, mint 120 éves múltra visszatekintő Magyar Atlétikai Szövetség ezzel első a világon az IAAF 214 tagszövetsége közül, ami két-két szabadtéri és fedett-pályás kontinensviadalon kívül két fedett-pályás világbajnokságot, majd 2023-ban a világ harmadik legnézettebb sporteseményét is megrendezheti.

Gyulai Miklós a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke a döntés után így nyilatkozott a MASZ.hu-nak: „A győztes pályázat elismerése az elmúlt évtizedek hazai atlétikai sikereinek. A világbajnokság a 2012-ben megkezdett szakmai stratégiai programoknak újabb lendületet adhat, aminek eredményeképpen még több fiatal ismerkedhet meg a sportok királynőjével” –

Fürjes Balázs  államtitkár, a nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztos elmondta: „óriási megtiszteltetés, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség bízott Budapest tapasztalatában, rendezési képességeiben. Célunk, hogy Budapest minden idők legsikeresebb atlétikai világbajnokságának adjon otthont. Az esemény haszna évekig, évtizedekig megmutatkozik majd, a sporton túlmutatóan is. 2023 augusztus végén csapatokkal együtt közel nyolcezer akkreditált személy, valamint több tízezer szurkoló érkezik a magyar fővárosba, akik összességében ötszázezer vendégéjszakát töltenek a fővárosunkban.

A viadal központi helyszíne a jelenleg tervezés alatt álló, 40 ezer férőhelyes Nemzeti Atlétikai Központ  lesz Észak-Csepelen, ahol eredtileg a 2024-es olimpiai pályázat során az ötkarikás stadion tervezték. A stadion ideiglenes lelátói a vb után eltűnnek. A visszabontott, 15 ezres hiánypótló létesítményben pedig  edzőpályák, futókör, street workout és számos egyéb lehetőség várja majd a sportolásra, kikapcsolódásra.