Veronában szállt medencébe a magyar női vízilabda válogtott világliga selejtezőn Olaszország vendégeként és 13-12-es vereséget szenvedett.
Rosszul kezdett, majd fordított, mégis kikapott a nemzeti csapat. A részletek:
A hazai környezet előnyét kihasználva 4-0-ra elhúzott a vendégltó, de a magyar csapat nem roppant meg, kapust cserélt és három gyors góllal válaszolt. Így zárult az első negyed. Mint később kiderült ekkor már ki is alakult a végén meglévő egygólos különbség. De addig sok minden történt a hátralévő három döntetlennel végződött negyedben. Nézzük sorjában. A felzárkózás utan 5-5-nél a csapat utólérte ellenfelét, Horváth Brigitta gólja az egyenlítést jelentette ekkor. Teljes repertoárját bemutatta a magyar válogatott, lőttünk gólt megúszás után Keszthelyi Rita révén, Csabai Dóra ziccerből, Vályi Vanda távolról, Gurisatti Gréta ejtés után volt eredményes. 10-9-nél átvettük a vetzetést, majd növelhettük vonlna azt két gólra, ha az időkérés után belőjük a fórt. Ehelyett egyenlítettek az olaszok, és a saját emberélőnyüket belőve előnybe kerültek az utolsó játékrészre. Egy-egy védéssel kezdődött az utolsó negyed, majd egyenlíteni tudtak a magyarok, ismét Keszthelyi. Forrt a víz a medencében két páros kiállítás egymás után, majd egy gyors gólváltás. Ismét egál. 12-12-nél 1:19-el a vége előtt az olaszok ötméteressel szerezték meg a vezetést, mi pedig hiába harcoltunk ki 21 másodperccel a vége előtt egy előnyt, nem sikerült gólra váltanunk, így 13-12 a vége, oda.
A mérkőzést követően Bíró Attila nem keresett kifogást, őszintén kifejtette: „Akkor nem érdemel a csapat győzelmet ilyen mérkőzésen, ha ennyi ziccert parlagon hagy… A kezdést most nem is említeném, fontos persze, hogy máskor ne történjen ilyen, de láthattuk, nem ezen múlt, mert valószínűsíthető volt, hogy szoros meccs lesz. Sikerült is visszajönnünk, fordítani, de ennyi helyzetet egész egyszerűen nem lehet kihagyni!”
A szövetségi kapitány persze látott bíztató dolgokat, ám nehezen „szabadult” a hibáktól: „Jól dolgozunk mezőnyben, szétúsztuk őket, volt, amikor fizikálisan roppantottuk meg, volt, amikor taktikailag az ellenfelet, összességében azonban ez a három együtt valahogy nem állt össze: belehibázgattunk a helyzetekbe, a védekezésbe, és taktikailag is rontottunk. Lehetne foglalkozni mással is, de nem tenném, mert sokat tettünk azért, hogy két-három góllal is nyerjünk, aztán sokat tettünk azért, hogy pont nélkül maradjunk… Csak és kizárólag saját magunkat hibáztathatjuk!”
Ugyan volt tartása a csapatnak, de a győzelemhez még egy lépés kell: „Ez így van, el kell kezdeni megnyerni ilyen meccseket ennek a csapatnak. Csalódott vagyok, mert nagyon nagy energiákat mozgósítottunk, de végül ennek nem látszik az eredménye… Igen, tanulságos meccs volt, biztos tanulunk is belőle, de ez már így kevés. Itt csapatszinten és egyéni szinten is meg kell tanulni sürgősen dolgokat, aki erre nem képes, az nem lehet válogatott szintű játékos. Mert az jó, hogy lendületesek voltunk, hogy elhallgattattunk kétezer szurkolót, csak amikor be kellett volna vinni a végzetes ütést, ezt nem tettük meg, s ez lett a vége. Ezen mindenképpen javítani kell!”
Világliga/Európa Kupa-selejtező
B-csoport
Olaszország-Magyarország 13-12 (4-3, 4-4, 3-3, 2-2)
Gólszerzők: Chiappini 4, Garibotti 3, Avegno 2, Emmolo, Giustini, Quieirolo, Tabani, ill. Keszthelyi 3, Csabai 3, Horváth B. 2, Vályi V., Szilágyi, Gyöngyössi, Gurisatti
A női válogatott meccskerete
Kapusok: Kasó Orsolya (FTC), Tóth Eszter (BVSC)
Mezőnyjátékosok: Csabai Dóra (FTC), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Illés Anna (BVSC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Szilágyi Dorottya (Eger), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (Dunaújváros)
Az állás
A-csoport: 1. Oroszország 6, 2. Görögország 3, 3. Spanyolország 3, 4. Izrael 0
B-csoport: 1. Olaszország 6, 2. Magyarország 3, 3. Hollandia 0, 4. Franciaország 0
További program:
2019. január 12.
Hollandia-Magyarország
2019. január 15.
Franciaország-Magyarország
2019. február 12.
Magyarország-Hollandia
2019. március 5.
Magyarország-Olaszország
Az Európa Kupa hatos döntőjét 2019. március 28-31. között később kijelölendő helyszínen rendezik.