• 2024 03 28

Árbóctörés miatt feladta a Sydney-Hobartot az M3 Team Hungary

Nem sikerült a debütálás

Magyar idő szerint hajnali 3 órakor immár 74. alkalommal rajtolt az ausztrál vitorlásverseny a Rolex Sydney Hobart. 85 csapat, köztük a verseny történetében először egy magyar hajó is rajthoz állt.

Azonban a M3 Team Hungary versenye mindössze néhány óráig tartott. A verseny honlapja szerint a Ormándlaki Áron kormányozta hajó ugyanis árbóctörést szenvedett. Három másik legénységgel együtt fel kellett adnia a versenyt. 

A skipper Ormándlaki Áron korábban már vett részt a versenyen és nagy álma volt egyszer egy magyar csapattal rajthoz állni. A legénység ugyan nem teljesen de jórészt magyarokból állt. A TP52-es hajója 628 tengeri mérföld várt volna, azaz 1163 km. 

A verseny elején a csapat a 20. hely környékén haladt, amikor az erős szélben megtörtént az árboctörés.

A balesetben senki nem sérült meg, és a hajó most az anyakikötő felé motorozik