• 2024 03 28

Tóth Krisztián ezüstérmet nyert a Mesterek Tornáján Kínában

A világranglista vezető tudta csak legyőzni a magyar versenyzőt

Öt magyar vett részt a kínai Kuancsouban rendezett World Judo Mastersen, vagyis a Mesterek Tornáján. A meghívásos viadalra csak az adott év legjobb 16 versenyzőjét hívják meg, de nemcsak ezért jelentős a viadal, hanem azért is, mert majdnem a világbajnoksággal egyenértékű világranglista pontokat lehet szerezni rajta. A magyarok közül idén Tóth Krisztián jutott a legmesszebb.

Tóth az első körben erőnyerő volt, aztán hosszabbításos meccseken jutott el a fináléig. Először az orosz Kalmurzejev ellen győzött aranyponttal, majd a negyedöntőben a cseh Klammert ellen hasonlóképpen diadalmaskodott, igaz itt csak wasarival nyert az első meccses ipponhoz képest. Az elődöntőben ismét jött az ippon és ismét a rendes játékidő után. A holland Noel van 't End ellen is diadalmaskodott a magyar dzsúdós. 

A fináléban aztán következett a világranglista vezető, spanyol színekben induló Nikoloz Sherazadishvili. Aki ellen már sem az aranypont, sem a győzelem nem sikerült. A spanyol-grúz egy tökéletes dobással fejezte be a meccset 2 perccel a vége előtt. Amihez Tóth Krsiztián is csak gratulálni tudott. ( A videón 28:40-nél).

Tóth Krisztián ezzel így is előrelépett, hiszen egy évvel ezelőtt csak ötödik volt a Mesterek Tornáján. És ezzel az ezüstéremmel a legjobb magyar férfi szereplés produkálta a viadal történetében. 

A többi magyar közül Csernoviczki Éva családi okok miatt nem tudott elindulni a versenyen. Igaz három magyar női versenyző így is ott volt Kínában. A beugróként érkező Gercsák Szabina a 70 kilogrammos súlycsoportban első meccsén kikapott a kolumbia Alvearttól és így kiesett. 

Pupp Réka 52 kg-ban szintén az első meccsén kapott ki az izraeli Cohentől és búcsúzott. Karakas Hedvig 57 kg-ban a mondol Dorjsurentől szenvedte el a búcsút jelentő vereséget. 

A második férfi indulónk Cirjenics Miklós a 100 kg-osok között az orosz Zankisiejvtől szendevett vereséget és ő sem jutott el az éremcsatákig.