• 2024 03 28

Ezúttal egy negyedik hely sikerült Hosszú Katinkának

Majdnem dobogó

Az első nap érem nélkül. Persze Hosszú Katinkának ezúttal sem lehet oka a panaszra, hiszen a szerdai két érem után csütörtökön 200 méter háton a negyedik helyet szerezte meg. Emellett pedig 100 méter vegyesen a legjobb idővel került a pénteki fináléba.

A 200 hát döntőjében 50 méternél Hosszú Katinka még a harmadik volt. Az első helyért Kathleen Baker és Emily Seebohm küzdött nagyot, Hosszú Karinka pedig a dobogóért. Féltávnál negyedik volt a magyar olimpiai bajnok és végül 2:01.99-es idővel ezt a helyet szerezte meg. Az aranyérmet a remekül hajrázó nevető harmadik, Lisa Bratton nyerte. Baker a második, Seebohm a harmadik lett.

A verseny után így nyilatkozott a MÚSz honlapjának Hosszú Katinka:

 „Kicsit frusztráló, hogy negyedik lettem, egy bronz legalább jó lett volna. Azért a három eddigi érem hamar elfeledteti ezt az egészet, de most úgy érzem, hogy kell egy kis erőgyűjtés, úgyhogy a holnapi ötven hátat kihagyom, mert a száz vegyes amúgy teljesen rendben volt, az úszás is, az idő is, ennél jobb nem kell egy elődöntőre.”

 Az elégedettség érthető, hiszen a Hosszú Katinka a 100 vegyes második elődöntőjében ugyan a hátúszás után még harmadik helyen állt, de a hajrának már a második pozícióból vághatott neki, és végül nyerte a futamát és a legjobb idővel jutott be a pénteki fináléba.

A nap másik magyar középdöntőse Lobanovszkij Maxim volt, aki két századdal maradt el 50 gyorson az országos csúcstól, de végül 21.20-szal csak a 11. helyen zárt, nem került a döntőbe.

Délelőtti Földházi Dávid három századdal maradt le a továbbjutásról, amikor 17. lett 100m vegyesen. Horváth Dávid 20. lett összesítésben 200m mellen, Telegdy Ádám pedig 50m háton 32. helyen zárt.