• 2024 03 29

Csak a győzelem ér elődöntőt a női kézilabda Európa-bajnokságon

Háfra Noémi: A legnagyobb cél, hogy elődöntőt tudjunk játszani!

A norvégok elleni fiaskó után felállt a padlóról a magyar női kézilabda-válogatott, és Háfra Noémi sorsdöntő góljával legyőzte a németeket, most pedig arra készül, hogy a románokat is megverje a franciaországi Európa-bajnokságon. A DIGI Sport híradójának nyilatkozó volt sikerkapitány Mocsai Lajos szerint, ha a játékosok ismét extázisban tudnak majd játszani, akkor elérhetik a céljukat.

A németek ellen bravúr után a románok ellen is győzelemre készülnek női kézilabdázóink a Franciaországban zajló Európa-bajnokság középdöntőjében. Pénteken még a norvégok szegték a mieink kedvét, ám vasárnap a magyar csapat öt-egyes felállással kezdett védekezésben, amivel rögtön megzavarta a német válogatottat. "Meg is leptük a németeket azzal, hogy kivettünk egy olyan játékost, aki igen fontos volt a számukra. Nagyon jól oldottuk meg az elejét, egy kicsit meg is hátráltak a németek. Nagy pofont kaptunk a norvégoktól, mondjuk ki, de nagyon szépen felálltunk, és én nagyon örülök, hogy így álltunk hozzá az egészhez, büszke vagyok rá" - nyilatkozta a Sport24-nek Háfra Noémi.

2000-ben a női válogatottal olimpiai ezüstéremig jutó Mocsai Lajos úgy véli, sok mindenre képes lehet a mostani, fiatal csapat. "Az a jó, hogy ezekben a fiatalokban van annyi vagányság, van annyi vállalóképesség - teljesítőképes tudás téthelyzetben, hogy hivatalosan fogalmazzak -, hogy ebben a helyzetben ők is tudnak már jól teljesíteni. Ez a legnagyobb erényük ezeknek a tehetséges fiataloknak" - mondta a volt szövetségi kapitány.

Hazánk legsikeresebb kézilabdaedzője azt is elárulta, mi lehet a Románia elleni mérkőzés kulcsa. "A románok számára ez egy extra presztízscsata, ezért tradicionálisan kiélezett küzdelem vár ránk. Ami a legfontosabb, hogy a magyarok úgy menjenek ki a mérkőzésre, olyan energiával, felkészültséggel, hogy ezt a mérkőzést nem tudják elveszíteni. A másik fontos dolog, hogy ezt az állapotot ki tudják alakítani a vezetők, hogy a játékosok extázisban kézilabdázzanak. Az első pillanattól kezdve egy olyan tempót kell diktálni, amit végig bír a csapat, és 7-10 technikai hiba köré kellene a hibázási kvótát leszorítani ahhoz, hogy közel kerüljünk a győzelemhez" - fogalmazott Mocsai Lajos.

A két középdöntőből az első két helyezett játszhatja az elődöntőt, a harmadikok pedig az ötödik helyért csapnak össze Párizsban. És persze Háfra Noémiék nem titkolta szándéka, hogy a francia fővárosban is pályára léphessenek. "A legnagyobb cél, hogy elődöntőt tudjunk játszani, de már nagyon örülnénk, ha ott lehetnénk a legjobb hatban, és mehetnénk Párizsba."

A magyar csapat szerdán 18 órakor játszik Romániával.