• 2024 03 29

Rasmussen: Arra figyelek, amink van...

Interjú a szövetségi kapitánnyal az Eb-rajt előtt

Az elmúlt 25 év legrutintalanabb csapatával indul a női kézilabda Eb-re Kim Rasmussen, de a dán kapitány nem a problémákra, hanem a megoldásokra koncentrál.

Igencsak nehéz helyzetben, de töretlen optimizmussal várja a női kézilabda Európa-bajnokság rajtját Kim Rasmussen. A dán szövetségi kapitány - ahogy az lassan szokásosnak mondható - ezúttal is kulcsjátékosai egész sorát kénytelen nélkülözni sérülések, illetve terhesség miatt, így az elmúlt két világversenyhez hasonlóan ezúttal is az utolsó pillanatokban kell újragondolnia csapata játékát.

“A magyarországi munka elsősorban azt tanította meg nekem, hogy soha ne arra fókuszáljak, ami hiányzik, hanem arra, ami van."Így vagyok a mostani helyzettel is, és bár nyilvánvalóan frusztrál, hogy megint nem tudom az általam legerősebbnek vélt keretet csatába küldeni az Eb-n, jottányit sem engedünk a céljainkból, és biztos vagyok benne, hogy ezzel a lányok is így vannak” - mondta a kapitány.

Rasmussennek elsősorban a két kezdő belső védőjének kidőlése okoz fejtörést: Kisfaludy Anett térdsérülést szenvedett, Hornyák Dóra pedig állapotos (a MOL-csapat nevében sok boldogságot és persze egészséget kívánunk Dodónak). Mivel a kapitány a fegyelmezett, szervezett védekezésre építi csapata játékát, nem túlzás kijelenteni, hogy néhány héttel az Európa-bajnokság előtt alapjaiban kellett újragondolnia a válogatott felállását.

“Azt azért nem mondanám, hogy mindent elölről kellett kezdenünk, hiszen maradt jó néhány játékosom, akikkel már évek óta együtt dolgozunk, és az újak is jól illeszkednek abba a rendszerbe, amit az elmúlt években felépítettünk. Azt viszont leszögezhetjük, hogy az elmúlt 25 évben egyszer sem utazott világversenyre olyan rutintalan magyar csapat, mint idén.”

“A válogatottnak megvan a játékkoncepciója, és a tavalyi világbajnokságon, illetve az idei selejtezőkben voltak egészen kiváló mérkőzéseink, ahol bizonyítottuk, hogy a legjobbakkal is meccsben tudunk lenni."Hihetetlen balszerencse, hogy idén megint bele kell nyúlnunk a csapatba, de ugyanúgy bízom a kulcsembereinkben, mint azokban a fiatalokban, akik most kapják meg az első lehetőséget a bizonyításra. Most azon kell dolgoznunk, hogy megtaláljuk az erényeink kidomborításához leginkább megfelelő formációt, de a harcmodorunk és az alapjátékunk nem fog döntően változni. Azt fogjuk csinálni, amiben jók vagyunk” - tette hozzá Rasmussen.

A dán kapitány töretlenül pozitív, a magyarországi pályafutását kísérő balszerencsét pedig egy legyintéssel intézi el. “Nem érzem úgy, hogy peches lennék, inkább szerencsésnek mondhatom magam, mert ilyen kiváló sportemberekből álló csapatot vezethetek. A lányok az első perctől nyitottan, nagy munkakedvvel végzik az edzéseket, és ami a legfontosabb, mindannyian büszkék rá, hogy a válogatott tagjai lehetnek. Ez az alapja annak a küzdőszellemnek, amitől a sikereket várom.”

“A lányok jól ismerik a koncepciómat, tudják, mit várok tőlük úgy egyénileg, mint csapatként. Idén legyőztük tétmeccsen a hollandokat, barátságos meccsen pedig Montenegrót, és bizonyítottuk, hogy fejlődünk, és egyre közelebb jutunk a céljainkhoz."A problémák sem törnek meg minket, nem kifogást keresünk, hanem megoldást, és ebben abszolút partnerek a játékosaim is."Egyébként most kamatozik az a döntés, hogy komoly figyelmet szenteltünk a B-válogatottnak, ahol ugyanazon elvek szerint épült a csapat, mint az A-csapatnál, így most nagyobb a merítés, és könnyebben tudjuk pótolni a hiányzókat.”

A kapitány két nappal az első Eb-meccs előtt szűkítette a keretét 18 fősre. A mérkőzésekre 16 játékost lehet nevezni, de a torna alatt még lesz lehetősége cserére, így bevetésre vár a csapattal kiutazó két tartalék, Janurik Kinga és Szabó Laura.

“A három kapus okozta a legkomolyabb fejtörést - magyarázta a dán kapitány, aki a skandináv iskolával némileg szembe menve végül mindhárom kapust magával viszi Franciaországba. “Mindhárman kiváló játékosok, és az ellenfelektől függően szükségem lehet rájuk, ráadásul Kiss Éva fizikai állapotát is folyamatosan figyelnünk kell, ezért döntöttem úgy, hogy három kapust viszek.”

A szokottnál is nagyobb tétje volt az Európa-bajnokság előtti utolsó felkészülési tornának, hiszen itt volt először (és utoljára) lehetősége Rasmussennek, hogy a kiesők pótlását élesben, kiváló ellenfelekkel szemben tesztelje. A magyar csapat végül mindhárom meccsét elveszítette, de az elithez tartozó ellenfelek egyikétől sem kapott sok gólt, és a világbajnok franciák ellen az utolsó percig harcban volt a győzelemért.

“A Möbelringen Kupán egyetlen fontos célom volt: a stabil védekezés összeállítása, illetve ehhez kapcsolódóan a kiesőket pótló játékosok megtalálása."Azt kell mondjam, a védekezésünkkel szinte maradéktalanul elégedett voltam, mindhárom mérkőzésen jól mozgott a magyar csapat fala, pedig nem akármilyen ellenfelekkel találkoztunk”- mondta büszkén a kapitány az Európa-bajnok norvégok, a világbajnok franciák, illetve a dánok elleni meccsekről.

A védekezés alapját képező hármas posztok okozták a legkomolyabb gondot a kapitánynak, hiszen innen dőlt ki a két alapjátékos, ezért Rasmussen kénytelen volt kockáztatni, és azt a Planéta Szimonettát tette meg a magyar fal vezérévé, aki a keret egyetlen légiósaként Franciaországban kézilabdázik.
“Amikor még azt hittem, számíthatok Anettre és Dodóra, már akkor is fontolgattam, hogy kipróbálom Szimót a hármas védő posztján, hiszen a klubjában is itt játszik."Arra azonban álmomban sem számítottam, hogy ilyen gyorsan ennyire hatékonyan be tud épülni a csapatomba. Agresszív volt, rengeteget beszélt, irányította a társait, és pont olyan vezérré vált, amilyenre nagy szükségünk volt. Nagyon elégedett voltam vele”- hangsúlyozta Rasmussen.

Az Európa-bajnokság fontos, de az olimpiai szereplés kiharcolásának szempontjából nem annyira lényeges, mint a 2019-es világbajnokság. Rasmussen a problémák ellenére mégsem engedte el az eredményes szereplés lehetőségét sem.

“Nemcsak jól, eredményesen is tudunk játszani, és a magyar kézilabda múltjából fakadóan muszáj is jól szerepelnünk az Eb-n. Erős alapjátékunk van, és bár támadásban még sokat kell fejlődnünk, abban bízom, hogy nem csak a jövő évi vébén, hanem már idén is megmutatjuk, hogy számolni kell velünk.”


“Látom, hogy a lányokban lobog a tűz, harcosak és elszántak. Kihívásnak fogjuk fel a problémákat, és azt már most megígérhetem, hogy az utolsó leheletünkig harcolni fogunk Franciaországban. Biztos vagyok benne, hogy felemelt fejjel térhetünk majd haza a tornáról, bármi lesz is az eredmény”- tette hozzá a kapitány.

A magyar válogatott számára szombaton dálután, december elsején kezdődik az Európa-bajnokság, az első ellenfél Hollandia lesz. December 3-án Horvátországgal, 5-én Spanyolországgal találkozunk, majd - reményeink szerint - következhet a középdöntő, ahova a csoport első három csapata jut. Itt vélhetően a norvég-román-német hármas vár majd a mieinkre, bár Csehország is okozhat meglepetést. A középdöntők december 6-án kezdődnek, a helyosztókra 14-től kerül sor.