• 2024 04 19

Kikaptunk Hollandiától

A Női kézilabda Eb első csoportmérkőzésén vereséget szenvedett a magyar válogatott

Kim Rasmussen csapata 28-25-re maradt alul a legutóbbi Eb ezüstérmesével szemben

A két csapat 44. alkalommal találkozott egymással, a magyarok negyven győzelem mellett mindössze negyedszer kaptak ki.

Eredmény, csoportkör, 1. forduló, C csoport:
Hollandia-Magyarország 28-25 (11-11)

Montbéliard, 3500 néző, v.: Alpaidze, Berezkina (oroszok)
lövések/gólok: 47/28, illetve 43/25
gólok hétméteresből: 4/2, illetve 3/2
kiállítások: 10, illetve 10 perc

Magyarország: Bíró - Lukács 3, Kovács A. 5, Kovacsics 3, Mészáros 1, Háfra 5, Schatzl 4, cserék: Planéta, Tóth G. 2, Pálos-Bognár, Tóvizi 1, Lakatos, Kazai 1, szövetségi kapitány: Kim Rasmussen

Az előző Európa-bajnokság ezüst-, illetve a tavalyi világbajnokság bronzérmesével a mostani torna selejtezősorozatában kétszer is találkozott a magyar válogatott idén márciusban: Győrben és Eindhovenben is egygólos vendégsiker született. Azóta a Győri Audi ETO beállója, Yvette Broch bejelentette, hogy szünetelteti a pályafutását, a Ferencváros beállója, Danick Snelder pedig sérülés miatt hiányzik a mostani holland keretből.
Schatzl Nadine szerezte a magyarok első és második gólját is, de a kettő között több mint hat perc telt el, mert a hollandok remekül védekeztek, és Tess Wester kapus is bravúrokat mutatott be. Bíró Blanka védéseire alapozva visszavette a vezetést a magyar válogatott (4-3), amelynek ekkor és a folytatásban is szinte minden gólért alaposan meg kellett küzdenie, mert nem működött olajozottan a támadójátéka.
A magyarok emberhátrányban is eredményesek voltak, később azonban Planéta Szimonetta hétméterest hibázott, Kiss Éva viszont kivédett egyet. A védekezés a belső posztokon ezúttal is hatékony volt, a csapat három találattal elhúzott (8-5), ám a technikai hibákat, labdaeladásokat kihasználva a hajrában felzárkózott, majd a szünet előtt egyenlített az ellenfél (11-11).
A huszadik percben a nyári debreceni junior világbajnokságon aranyérmes magyar válogatott csapatkapitánya, Lakatos Rita bemutatkozott a felnőtt nemzeti együttesben.
A második felvonás elején sem látszott változás a magyarok játékában, így ismét kétgólos hátrányba kerültek. Kim Rasmussen szövetségi kapitány kapust cserélt, és Bíró helyett Kiss Évát küldte pályára, majd a 41. percben időt kért, mert ebben az időszakban már a védekezés sem működött hatékonyan (15-18).
Háfra Noémi és Kovacsics Anikó vezérletével, illetve Kiss Éva újabb büntetővédésének köszönhetően sikerült az egyenlítés (22-22), ám emberelőnyben megint elléptek a hollandok. Tess Wester a hajrában több bravúrt is bemutatott a kapuban, társai pedig felszabadultan, lendületesen kézilabdáztak, és hét perc alatt egy 5-0-s sorozattal eldöntötték a meccset.
A hollandok legeredményesebb játékosa Lois Abbingh volt hat góllal, a meccs legjobbjának pedig a Győr irányítóját, Cornelia Nycke Grootot választották, aki háromszor talált be.
A kapusok közül Tess Wester 37 lövésből 12-t, Bíró Blanka 34-ből 11-et, Kiss Éva pedig hétből kettőt védett.

Kim Rasmussen szövetségi kapitány büszke a magyar női kézilabda-válogatott játékosaira, azzal együtt is, hogy 28-25-re kikaptak a legutóbb ezüstérmes holland csapattól a Franciaországban zajló Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, szombaton Montbéliard-ban.

    "A torna egyik esélyesével játszottunk, és ellenfelünk jobban jött ki a fontos helyzetekből. A vereség miatt csalódottságot érzek, de mennünk kell tovább. A lányokra viszont nagyon büszke vagyok, mert a lehető legjobb teljesítményt nyújtották" - nyilatkozta a lefújás után a dán edző.
    A magyar együttes az első félidőben három góllal is vezetett, a szünetben 11-11, majd az ötvenedik percben 22-22 volt az állás, de ekkor a hollandok több mint egy percig kettős emberelőnyben kézilabdázhattak, és egy 5-0-s sorozattal eldöntötték a meccset.
    Kovacsics Anikó csapatkapitány azt mondta, a világ egyik legjobb csapatával szemben sokáig azt játszották, amit terveztek, és a második félidő közepéig jól összpontosítottak.
    "Akkor sajnos könnyű gólokat engedtünk az ellenfelünknek, illetve védekezésben már nem lépegettünk ki az emberekre, visszahúzódtunk hat méterre. Továbbra is van esélyünk a továbbjutásra, ezért a következő mérkőzésre kell koncentrálnunk" - mondta a Ferencváros irányítója, aki hat lövésből három gólt szerzett.
    Tóth Gabriella közölte, volt esélyük a győzelemre, sokáig tartották a lépést ellenfelükkel, de végül nem jártak sikerrel, ezért mindenki csalódott.
    "Talán egy kicsi fáradtság is volt rajtunk. Amiket megbeszéltünk, a hajrában már nem igazán tudtuk megvalósítani. Alaposan felkészültünk rájuk, de sajnos lankadt a figyelmünk. Védekezésben és támadásban is találhatunk jót és rosszat, a hibákat a következő meccsig ki kell javítanunk, hogy győzni tudjunk" - mondta az Érd irányítója, aki mindkét lövését gólra váltotta.
    A hollandok szövetségi kapitánya, Helle Thomsen úgy fogalmazott, nagyon nehéz volt a mérkőzés, mert a magyar válogatottnak remek edzője és kiváló játékosai vannak.
    "Nagyon jó második félidőt produkáltunk, a magyaroknak viszont nem sikerült jól a szünet utáni időszak, így értékes két pontot szereztünk" - összegzett.
    Lois Abbingh felidézte, hogy nem kezdtek jól, mert az első meccsek mindig egy kicsit nehezebbek, és eleinte megérezték két beállójuk, Yvette Broch és Danick Snelder hiányát, de végül kiváló kapusteljesítményüknek köszönhetően győzni tudtak.

Fotók: MTI  

A csoport másik mérkőzését, a Spanyolország-Horvátország találkozót 18.00-kor rendezik

A magyar válogatott hétfőn 18 órától Horvátország ellen folytatja szereplését az Európa-bajnokság csoportkörében, majd szerdán 21 órától Spanyolországgal játszik. A négyesből az első három jut tovább a középdöntőbe.