• 2024 04 20

Úszó ob, harmadik nap

Németh a leggyorsabb magyar, Telegdy közelít a világelithez

Továbbra is Németh Nándor Magyarország leggyorsabb úszója, 100 gyorson újabb nagy versenyt nyert meg – Milák Kristóf előtt –, míg a százhalombattai rövidpályás ob harmadik napjának legértékesebb produkcióit Gyurta Gergely és Telegdy Ádám szállította. Előbbi a világ idei 5. legjobb idejét úszta 400 vegyesen, utóbbi pedig világbajnoki perspektívából nézve az idei 6. legjobb időt érte el nemzetközi összevetésben. Jakabos Zsuzsanna mérlege egészen elsőrangú: megnyerte a 100 gyorsot, és a váltókkal együtt immár kilenc aranyéremnél tart – a győri négyesek egyébként is hasítottak, 4x100-on a férfiak és a nők is megdöntötték az országos csúcsot.

Parádés csatát hozott a férfi 100 gyors döntője, igaz, Németh Nándort nem az országos csúcstartó Kozma Dominik szorongatta, hanem junior világbajnoktársa, Milák Kristóf, ám az egri villám ezúttal is elsőként csapott be, azaz továbbra is az ország leggyorsabb úszójának számít (és a nap végén gyorsváltó első embereként 27 századdal még gyorsabb időt is ment, mint a fináléban!).

Nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő eredményt ért el a második nizzai „kitelepülésén” pallérozódó Gyurta Gergely, aki az 1500 gyors után ezúttal 400 vegyesen érte el a világ idei ötödik legjobb eredményét – Bernek Péter ezúttal hiába küzdött, nem érhette utol vetélytársát. Sajnos, az ifjabbik Gyurta két fő száma továbbra is egybeesik a rövidpályás vb-n, azaz döntenie kell, melyikben kíván rajthoz állni.

Szintén parádés idővel győzött Telegdy Ádám, aki 19 századdal előzte meg a brutális fordulókat bemutató Földházi Dávidot. A hatalmas párharcból a világ idei nyolcadik legjobb ideje préselődött ki, vb-perspektívából nézve viszont ez a hatodik top idő, mivel az előtte rangsorolt négy japánból kettő kiesik. Kétszáz mellen kőbányás klubtársa, Horváth Dávid simán győzött, igaz, maga sem volt igazán elégedett az idejével.

Annál parádésabban mentek a győri sprinterek, a 4x100-as gyorsváltóban új országos csúcsig rohantak, a klub pedig 9/8-nál tart a váltóaranyak tekintetében, csak a férfi 4x200 gyors hiányzik a kollekciójukból.

A hölgyeknél Burián Katának sikerült világranglista Top 10-es idővel nyernie, mégpedig 200 háton, míg kétszáz mellen a kaposvári Halmai Petra ért a leggyorsabban a falhoz némi meglepetésre. A szegedi Fábián Fanni a 400 gyors aranya mellé behúzta a 400 vegyest is, míg az ezúttal inkább a sprinttávokra koncentráló Jakabos Zsuzsanna megnyerte napi rendes egyéni érmét, ezúttal 100 gyorson, emellé az utolsó hosszokon ismét két győri váltót hozott be elsőnek – a 4x100 gyorsváltó a fiúkhoz hasonlóan szintén megdöntötte az országos csúcsot –, így három nap után mindösszesen kilenc aranyéremnél tart!

Gyurta Gergely:

„Kifejezetten jól esett, nagyon könnyed volt, és nagyon örülök ennek az eredménynek. És most megint ott vagyok, hogy akkor melyik legyen, az 1500 gyors vagy a négyvegyes? A szívemhez ez áll közelebb, és ez megint egy elég jó idő, de mivel egy nap van a kettő, muszáj lesz választani. Kíváncsi vagyok, a kinti edzőm mit mond, Philippe-nek (Lucas) már elküldtem az időt, örült neki nagyon, most csak az a kérdés, mit tanácsol. Én nem tudom eldönteni, szívem szerint mindkettőt úsznám, de jobb helyezésre úgy van esélyem, ha csak az egyikben indulok. Á, a megnyerhető pénzdíj nem érdekel, ha az volna a fontos, elmennék az NB III-ba focizni, és ülnék a kispadon havi három kilóértJ.”

Németh Nándor:

„Edzőtáborból jöttünk, így szerintem rendben van ez az idő, a váltóban pedig még jobbat is tudtam jönni, igaz, ahhoz az kellett, hogy két tizeddel lassabban kezdjek, meg hogy (Lobanovszkij) Makszim így megrántsa az elejét, mintha nem szóltak volna neki, hogy ez nem ötven, hanem száz. Így aztán mentem vele, mert az elég rosszul festett volna, hogy nyerem az egyénit, aztán a váltó első embereként meg kikapok. Az egyéniben tudtam, hogy (Milák) Kristóf jönni fog, lehet, hogy brutál szezon végén van, de még tart a csúcsformája, azaz egyértelmű, hogy ezen a távon is jó lesz, meg még egy rakat másikon is. Igazából mi már a jövő évi vébére készülünk, igaz, előtte az országos bajnokságra is oda kell majd tenni magam, mert a váltó miatt a négyben kell lenni, és látszik, hogy elég sokan gyúrnak ezekre a pozíciókra.”

 Jakabos Zsuzsanna:

„Örülök ennek az időnek, mert 54-en belül akartam úszni, ez sikerült, aztán 52.7-et jöttem a váltóban, ez megint feldobott. Ráadásul ez már a harmadik száz gyors volt ma este – igazából egész kemény laktát-edzés három száz gyorsot lenyomni negyven percenként. Ami remek, hogy egyre jobb a női mezőny száz gyorson.”

 Burián Kata:

„Örülök, mert egyrészt edzőtáborból jöttünk, ahol ötvenesben készültünk, másrészt egy hónapig küszködtem a porckorongommal, a fordulókat ezért igazából csak néhány napja kezdtem el újra gyakorolni, így még értékesebb ez az idő. Majd a főnök (edzője, Plagányi Zsolt) eldönti, érdemes-e kimenni a vébére, elvben nem úgy készültünk, viszont úgy érzem, egy 2:02 van bennem, ami egy jobb helyezésre biztos elég lenne.”

 Telegdy Ádám:

„Bár ez még nem az egyéni csúcsom, de ahhoz képest, hogy mi mindent úsztam például az elmúlt napokban, vegyest, váltóban száz és kétszáz gyorsot, ez elég jó idő, hiszen a hátúszásra nem igazán tudtam koncentrálni. Mindezek alapján egyáltalán nem lehetek elégedetlen.”

 Horváth Dávid:

„Azért ennél picit jobbat akartam, százötvenig teljesen rendben volt, utána jött a vasmacska sajnos. Tavaly jobbam ment, az Eb is sokkal jobban sikerült, ha az idén lesz vb – remélem, lesz –, akkor azért be kell mennem 2:05 alá, bár még azt sem könnyű belőni, mire lehet elég.”

 Fábián Fanni:

„Úgy készültem, hogy ezeket a számokat (400 gyors, 400 vegyes) meg tudom nyerni, és az idők is olyanok, amiket az edzőm várt tőlem, úgyhogy nagyon örülök.”

A 3. nap bajnokai

 Férfiak

100m gyors: Németh Nándor (Eger) 47.57

200m hát: Telegdy Ádám (Kőbánya SC) 1:52.19

200m mell: Horváth Dávid (Kőbánya SC) 2:06:62

400m vegyes: Gyurta Gergely (UTE) 4:05.36

4x100m gyors: Győri Úszó SE 3:12.14 – új országos csúcs

(Lobanovszkij Maxim, Takács Krisztián, Gyárfás Bence, Szabó Szebasztián)

 Nők

100m gyors: Jakabos Zsuzsanna (Győri Úszó SE) 53.72

200m hát: Burián Kata (Eger) 2:04.79

200m mell: Halmai Petra (Kaposvár) 2:26.09

400m vegyes: Fáibán Fanni (Szeged) 4:40.98

4x100m gyors: Győri Úszó SE 3:41.58 – új országos csúcs

(Safrankó Sára, Pózvai Kiara, Gyurinovics Fanni, Jakabos Zsuzsanna)

 Mixed

4x100m vegyes: Győri Úszó SE 3:44.81

(Balog Gábor, Szabó Szebasztián, Sebestyén Dalma, Jakabos Zsuzsanna)