• 2024 03 28

Stollár magabiztos győzelme

Már a nyolc között a las vegas-i tenisztornán

Fordulatos mérkőzésen kerekedett felül hazai pályán játszó riválisával szemben

A harmadik helyen kiemelt magyar versenyző második ellenfele a világranglista 505. helyén álló amerikai Hanna Chang volt, aki a selejtezőből jutott a főtáblára, majd ott honfitársát, Asia Muhammadot győzte le 2–1-re. 

Fanny kezdte az adogatást és mindjárt két bréklabdát is hárítania kellett, ezután viszont nagy küzdelemben végül sikerült megszereznie a vezetést. Ezt követően 4:3-ig mindenki hozta a saját szervajátékát, akkor viszont a magyar lánynak sikerült brékelnie, és a következő gémben le is zárta az első játszmát (6:3).

A másodikat aztán egyből brékkel kezdte teniszezőnk, Chang azonban 2:0 után sorozatban három játékot nyerve fordított. Ezután viszont megint Stollár percei következtek: ő nyert kettőt, majd egy brékváltás után a mérkőzésért adogathatott. Az amerikai nem adta olcsón a bőrét, két bréklabdája is volt, majd egy mérkőzéslabdát hárított, de végül mehetett gratulálni a magyar játékosnak (6:4).

„Tudtam, hogy nem lesz annyira egyszerű ez a mérkőzés, ilyenkor az ellenfél ranglistahelyezése eléggé becsapós, és nem szabad belőle túl sok mindent levonni. Ráadásul nagyon erős szél fújt, ami az én játékomat eléggé zavarja, de szerencsére a fontos labdameneteknél mindig tudtam összpontosítani” – mondta el a találkozó után a jelenlegi második számú magyar teniszezőnő, akinek következő ellenfele, már az elődöntőbe kerülésért pénteken a világranglista 536. helyén álló mexikói Giuliana Olmos lesz, aki az orosz Varvara Flinket (189.) búcsúztatta a második fordulóban (6:3, 6:2).

A párostorna első fordulójában Stollár Fanny a brazil Beatriz Haddad Maia oldalán lépett pályára a Lauren Davis, Julia Elbaba amerikai páros ellen, ott azonban már nem ment ilyen jól, mert az ellenfél 7:5, 6:4-re győzött.

ITF-TORNA, LAS VEGAS (80 ezer dollár, kemény pálya), nyolcaddöntő
Stollár (127.) – Chang (amerikai, 505.) 6:3, 6:4