• 2024 04 18

Rasovszky Kristóf bronzérmes Abu-Dhabiban

Összetettben negyedik lett a magyar hosszútávúszó

Bronzéremmel zárta a szezont Rasovszky Kristóf: a nyíltvízi úszó Világkupa-sorozat utolsó versenyén, Abu-Dhabiban ért be harmadikként – tizedmásodpercekre a győztestől –, és ezzel az összetettben feljött a negyedik helyre, ami 15 ezer dolláros pénzdíjat jelent.

Hatalmas csatában szorult a harmadik helyre Rasovszky Kristóf a Világkupa-sorozat utolsó állomásán, Abu Dhabiban. A 10km-en verseny finisében négyen zuhantak a célba egy másodpercen belül: az Európa-bajnok magyar klasszis a győztes német Florian Wellbrock mögött nyolc, az olaszok medencés 1500-as olimpiai bajnoka, Gregorio Paltrinieri mögött pedig három tizedmásodperccel később beütve lett bronzérmes, két tizeddel megelőzve a francia világbajnoki címvédő Marc-Antoine Oliviert.

 Az összetettet az ezúttal hetedikként záró holland olimpiai bajnok Ferry Weertman nyerte meg – ugyanakkor az élmezőny többi tagjának nem sikerült túl jól a záróviadal, így Rasovszky Kristóf a nyolcadikról a negyedik helyre tudott előreugrani (ha győz, akkor harmadik) – ez 15 ezer dolláros pénzjutalmat jelent. Tekintettel arra, hogy az idei Világkupa-idényben igazából csak a setubali, a chun’ani és ez a viadal sikerült jól – ez az eredmény is nagyszerű (a két, könnyed pontgyűjtéssel kecsegtető kanadai állomás ezúttal feláldoztatott a fantasztikus eredményeket, két aranyat és egy ezüstöt hozó glasgow-i Európa-bajnokság oltárán).

 „Szoros verseny volt, meg elég gyors, egy jó pár medúzával a vízben – összegezte a történteket Kristóf. – Minden úgy ment igazából, ahogy szerettem volna, az utolsó egyenesre négyen fordultunk egyszerre, és elég szoros is maradt a célig. Örülök a harmadik helynek, főleg, hogy ezzel az összetettben is sikerült előrelépni a negyedik helyig, ami eléggé rendben van szerintem.”

 A hölgyek versenyét az olasz Arianna Bridi nyerte honfitársa, Rachele Bruni előtt – ezúttal nem volt magyar induló –, az azonban már korábban eldőlt, hogy a brazil Ana Marcela Cunha ismét elviszi a pálmát összetettben.

 FINA Világkupa-sorozat, 8. állomás, Abu-Dhabi

 Férfi 10km

  1. Florian Wellbrock (német) 1:53:00.9
  2. Gregorio Paltrinieri (olasz) 1:53.01.4
  3. Rasovszky Kristóf 1:53.01.7
  4. Marc-Antoine Olivier (francia) 1:53:01.9

 Az összetett végeredménye

  1. Ferry Weertman (holland) 86
  2. Jack Burnell (brit) 64
  3. Simone Ruffini (olasz) 57
  4. Rasovszky Kristóf 54
  5. Marcel Schouten (holland) 53
  6. Matteo Furlan (olasz) 52