• 2024 03 29

Győzelemmel rajtolt Las Vegasban Stollár Fanny

Nem volt kockázat

Magabiztos győzelemmel kezdte meg szereplését a világranglista 127. helyén álló Stollár Fanny a 80.000 dollár összdíjazású Las Vegas-i ITF tenisztorna első fordulójában.

A harmadik helyen kiemelt magyar versenyző első ellenfele a világranglista 214. helyén álló bolgár Jelica Kosztova volt, akivel egyszer, két éve már megmérkőzött. Akkor a budapesti tornán a bolgár győzött három játszmában, most azonban alaposan sikerült visszavágni.

 A mérkőzés elején mindkét játékos hozta a saját adogatásait, 3:3 után a következő gémben a magyar lány pontot sem engedélyezett ellenfelének, majd azzal a lendülettel – mindjárt első bréklabdáját kihasználva – el is vette ellenfele adogatását. Ezután már nem volt más dolga, mint ismét hozni a sajátját (persze könnyű ezt mondani). A bolgár ugyan 30:0-ról kiegyenlített, de Fanny két újabb ponttal már be is húzta az első szettet (6:3).

 A másodikban a bolgár kezdte az adogatást, amit nyert, de a magyar lány a sajátját megint nullára hozta, majd – ahogyan az elsőben is – megint brékelte ellenfelét. Ezt követően, nagyon okosan és taktikusan már elsősorban a saját szervajátékaira koncentrált. 4:2 után így is majdnem sikerült összehoznia még egy bréket, sőt, 5:3-nál végül így adta meg a kegyelemdöfést ellenfelének (6:3).

 „Nagyon élveztem a játékot, és remekül mentek a szerváim, amivel irányítani tudtam a játékot. Ideálisak itt a körülmények Las Vegasban, remek az időjárás is, de sok időm nincs pihenni, mert ma még egy páros mérkőzés is vár rám” – mondta el a mérkőzés után a jelenlegi második számú magyar teniszezőnő.

 Stollár Fanny a brazil Beatriz Haddad Maia oldalán a Lauren Davis, Julia Elbaba amerikai páros ellen lép pályára, míg egyesben a következő ellenfele a selejtezőből feljutó amerikai Hanna Chang (505.) lesz, aki honfitársát, Asia Muhammadot győzte le három játszmában.

 ITF-TORNA, LAS VEGAS (80 ezer dollár, kemény pálya)

Stollár Fanny (127.) a verseny harmadik kiemeltje – Jelica Kosztova (bolgár, 214.) 6:3, 6:3