• 2019 12 10

Magyar hölgy a sáncon

Elkezdődött a női síugrók világkupa-sorozata magyar résztvevővel

Az urak után a hölgyeknek is elkezdődött a síugró Világkupa sorozat, hiszen Lillehammerben megrendezték az első VK-verseny kvalifikációját csütörtökön.

Vörös Virág két éve a téli ifjúsági olimpián a 13. helyet szerezte meg, a 2018-as ötkarikás játékokra már nem jutott ki a Koreai Köztársaságba, hiszen akkor nem sikerült beverekednie magát a 35 fős női mezőnybe. A kőszegi versenyző azonban újra harcba szállt a FIS pontokért.  

A lillehammeri szezonnyitóra Vörös Virág egy probléma-, és sérülésmentes felkészüléssel készülhetett és a cél egyértelmű, hogy a 27 versenyes VK sorozaton minél többször beverekedje magát a kvalifikáció során a legjobb 40-be, hogy aztán a versenyeken is indulhasson. 

Vörös Virág idén FIS kupasorozatában a románia Rasnov-ban szervezett versenyen már egy negyedik és hetedik helyet szerzett, de nyilván az igazi szezon most kezdődött.

Lillehammerben a magyar hölgy a normál sáncon mutatkozott be, amelyre vasárnaptól már Norvégiában tudott edzeni. És az első idei havas edzéseken is túljutott, no és az első versenyen is. A kvalifikációban 19 ugró után még a hatodik helyen állt, de a mezőny java még csak ekkor jött és ezúttal nem állt a szerencse a magyar hölgy mellé. Hiszen az első sorozatban 68,5, a másodikban 70 méterre repült, amivel összességében a 44. lett, azaz négy hellyel és három méterrel maradt el a finálétól a normál sáncon. 

De szombaton így is újabb mérföldkő következik, hiszen Vörös Virág pályafutása első nagysáncos versenyén indul majd el.