• 2024 03 28

Az MTK nyerte a női örökrangadót

Botlott a listavezető

A tévés közvetítés miatt délután fél kettőkor kezdődő női bajnoki rangadót biztosan többen nézték a képernyők előtt, mint a Kocsis Sándor Sporttelepen. A kevés hazai szurkolót azonban igyekezett kiszolgálni a zöld-fehér együttes.

A Fradi hibátlanul, 11 forduló után 33 ponttal vezeti a tabellát és az első 30 percben is a házigazdák akarata érvényesült. Azonban a kevés helyzet nem hozott gólt. Ami végsősoron Kocsán és Szabó Viktória érdeme volt, hiszen mind a ketten hatalmas helyzetet hagytak ki az MTK kapuja előtt.

Nem elpuffogtatva a futball közhelyeit, de az első fél óra után jött az MTK. A vendégek az Oláht lerántó Róber Zsanett szabálytalanságért megítélt büntetőt váltották gólra. Pinczi Anita nagyon pontosan vágta a léc alá a labdát a tizenegyesből. Majd fejjel is ugyanilyen pontos volt. Az előkészítő ezúttal is Oláh volt, aki egy szabadrúgást ívelt előre, Samu Anna borzasztóan jött ki a kapujából, Pinczi pedig pontosan fejelt az üresen maradt hálóba. Nem telt el 40 perc és 0-2 volt az állás.

Fotó: mtk.hu

Az FTC az idei szezonban még nem került két gólos hátrányba, tegyük hozzá egy gólosba sem nagyon. De amikor hátrányban volt eddig a bajnokságban, akkor fordítani tudott. Például az MTK ellen a Hungária körúton. A listavezető támadott is nagy elánnal, de a nagy hideg lehervasztotta a vállalkozókedvet. Mert igazán nagy helyzet nem alakult ki az MTK kapuja előtt a fordulás után. Aztán a 65. percben helyzet helyett jött a gól. Poljakot birkózták le a büntetőterületen belül, Mosdóczi Evelin pedig ugyanolyan biztos lábú ítéletvégrehajtó volt a tizenegyesnél, mint a túloldalon Pinczi. Aki azonban azt hitte, hogy a maradék fél óra elég lesz az egyenlítésre az tévedett. A Ferencvárosból ezen a délutánon igazán az ötlet hiányzott, és ha az megvolt, akkor a pontosság. A 89. percben Csiki például az ötösön találta el olyan szerencsétlenül a labdát, hogy az fölé szállt. Így elszállt a Fradi veretlensége is. Azaz a női bajnokság eddigi rangadóin mindkétszer ugyanaz az eredmény született: 1-2. Ennek pedig az ezúttal vendég MTK örülhetett, amely azonban így is nyolc pontos hátrányban van a listavezető FTC mögött.